2018. április 17., kedd

Óvoda választás, felkészülés az óvodai életre, kötődés.

Bodnár Mihályné „Évike néni” óvónő volt a Nyíregyházi Babaklub vendége pénteken. Az óvodaválasztás nem egyszerű kérdés. A választási szempontok meglehetősen sokfélék, és azokon belül is meg kell találnunk a prioritást gyermekünk érdekében. Már a jól megszokott családias légkörű beszélgetés alakult ki, ahol mindenki bátran kérdezhetett óvodai beiratkozásról, óvodaválasztási szempontokról. Meghívott vendégünk összeírta és elmondta az édesanyáknak, hogy mely papírok szükségesek a beiratkozáskor, és mikor is kell vinni a gyermeket óvodába törvény szerint. Felmerültek kérdések, hogy kis vagy nagy létszámú, vegyes vagy azonos korosztályú csoport, miért, előnye, hátránya. Ebben a kérdésben megoszlottak a vélemények a szülők körében. Voltak, akik döbbenten vették tudomásul, hogy igencsak a vegyes korosztályú csoportok vannak többségben. Egyházi és magán óvodákban található azonos korosztályú csoport. Az óvónő kiemelte a korai szűrések fontosságát, mivel a megelőzés igen fontos és a feltárt probléma időben történő kezelése.

 Téma volt, hogy milyen nagy változás az óvodakezdés, azok életében, akik nem jártak előtte más közösségbe vagy bölcsődébe, és akik jártak. Azok a gyermekek, akik közösségbe (bölcsődébe, klubok, foglalkozások) jártak, akár hosszabb, vagy rövidebb időben is, azoknak és persze szüleiknek nem okoz olyan problémát az óvodai élet megkezdése, a beszokás. Másként működik ez azoknál, akik nem jártak egy közösségbe sem az óvoda előtt. Bodnár Mihályné óvónő megnyugtatta azokat a szülőket is, akik gyermekeinek az óvoda lesz az első, igazi nagy szocializációs szintér, hogy meg fogja szokni és be fog szokni az új környezetbe, idő és türelem.  A legtöbb kicsi életében ez az első igazán nagy változás, amikor az édesanya és a már jól ismert otthon védelméből idegen emberek, gyerekek közé kerül, idegen helyre. Elmondta az óvónő és mi a Nyíregyházi Babaklub tagjai is azt a tapasztalatunkat, hogy a legjobb felkészülés az óvodára az együtt töltött minőségi idő, amit a szülő gyermekével tölt.

Óriási előnyt jelent, ha a kicsi az óvoda előtt is közösségbe jár szüleivel, barátokat és élményeket gyűjt, elkezd kötődni a család tagjain kívül másokhoz is. Erre kitűnő helyszín lehet a bölcsődén kívül a különböző klubos foglakozások, mint a Nyíregyházi Babaklub programjai. Ebben a jelenlévő szülők teljesen egyet értettek és saját, a klubunkban szerzett élményeikkel meg is erősítették. Abban is mindenki egyet értett, hogy nem könnyű az elszakadás az édesanyától, de gyakran az édesanyának sem kisgyermekétől. Továbbá elmondta az óvónő, fontos, hogy a gyermek megismerje az óvoda épületét, meglátogassa azt szüleivel. Kötődés alakuljon ki az óvónő személye felé. A kisgyermekkor egyik, talán legmeghatározóbb időszaka az óvodáskor. Az bizonyos, hogy az óvodai tapasztalatok egész életre kiható, meghatározó szocializációs tapasztalatok gyermekünk életében. Nem mindegy tehát, gyermekünk hogyan éli meg azt. Hangsúlyozta „Évike néni”, hogy a legfontosabb talán, hogy gyermekünk kötődik-e majd az óvó nénihez, csoporttársaihoz. Az, hogy gyermekünk milyen élményekkel gazdagodik az óvodában, nagyrészt az óvónőjétől függ. Ha gyermekünknek jó a kapcsolata a csoportját vezető óvónővel, az a másokkal kötött társas kapcsolatait is pozitívan befolyásolja majd. Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolásával a program az aggodalmakat elhessegette. a résztvevők sok hasznos tanácsot kaptak.

T.Tünde

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése