2015. december 29., kedd

Meghívó: Teljes Szülői Élmény - gyere Te is!

Különleges, új program!

A Nyíregyházi Babaváró Klub, valamint együttműködő partnerként a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Védőnői Módszertani és Népegészségtani Tanszék szeretettel meghívja Önt és minden érdeklődő családtagját 2016. január 5-én, kedden 9-13 óra között szervezett programjára „Teljes Szülői Élmény” címmel.

Helyszín: Jósavárosi Görög Katolikus Egyházközség Közösségi Háza.
(4400 Nyíregyháza, Korányi F. u. 15. Spar parkolóval szemben.)

A  baba szimulátorok és várandós mellény  saját tapasztalati élményt segít szerezni. „Anyának lenni, anyaként helyt állni...” ez nem is olyan könnyű, mint ahogy azt gondolnánk. Amíg át nem éli az ember, nem is gondol bele igazán, mit is jelent a szülői szerep. A programba bekapcsolódók érzékelik  a gyermek ellátás  feladatait, megismerhetik a nem megfelelő szülői magatartás veszélyeit. Azt, hogy ha gyermekük lesz,  a baba szükséglete az első, és minden más dolog másodlagossá válik a gyermek ellátása mögött. 

A szülői szerepre való felkészítés programja segíti a harmonikus kapcsolat építését önmagával, párjával és egyedi, páratlan gyermekével. Kiemelten várjuk a férjeket, leendő apukákat is!

Az exkluzív és rendhagyó program után a „kezdő” szülők érettebben és az alkalmasság biztos tudatában kezdhetnek életük egyik legszebb és legnehezebb feladatához.

2015. december 17., csütörtök

Pénteki programváltozás

Sziasztok!

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba.

Az időpont2015. december 18. (péntek) 10-12 óra.
A helyszínNyíregyháza, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár

A tervezett program:9:50-10:00 Érkezés a Kossuth térre
10:00-10:30 Hordozós séta az adventi forgatagban
10:30-12:00 Kézműves foglalkozás a Csiriptanyán

Várunk benneteket 

2015. december 16., szerda

Cipősdoboznyi szeretet

Nagyon szépen köszönjük az adományokat, az ajándékokkal teli cipősdobozokat!  

Biztosak vagyunk abban, hogy nagy örömet szereznek a Karácsonyt is kórházban töltő gyermekeknek és szüleiknek! Aki még szeretné szebbé tenni egy gyermek karácsonyát ilyen módon, megteheti a jövő héten is!

A Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület illetve a Nyíregyházi Babaklub a tavalyi sikeres cipősdoboz akcióra való tekintettel idén is gyűjtést szervez a Jósa András Oktatókórház gyermekosztályán fekvő gyermekek részére. Célunk, hogy a karácsonyt kórházban töltő gyermekek számára is varázslatossá tegyük az ünnepeket.

Csatlakozz te is egy cipősdoboznyi kedvességgel a kezdeményezésünkhöz, hogy a kis betegek arcára mosolyt csaljunk a szeretet ünnepén!

A gyerekek között lesz csecsemő, kisded, és 6-18 év közötti korosztály is, emiatt kérünk, hogy írd rá a dobozra, hogy milyen korcsoportú és milyen nemű gyermeknek szánod az ajándékot!

A cipős dobozokat 2015. december 21-én és 22-én, hétfőn, kedden 10-12, 15-18 óra között lehet (idén utoljára) leadni a Metropol Ützletház , 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 8.fsz.4. szám alatt.

A cipősdoboz akcióval kapcsolatban érdeklődni lehet a nyiregyhaziklub@gmail.com e-mail címen is.

Arra kérünk, hogy olyan dolgokkal töltsd meg a csomagot, amiről úgy gondolod, hogy a saját gyermeked is örülne neki!

2015. december 15., kedd

Meghívó a klubba

Sziasztok!

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba.

Az időpont2015. december 18. (péntek) 10-12 óra.
A helyszínNyíregyháza, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár

Kedves Anyukák!

Ezúttal a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamaratermébe (III. em.) invitálunk Benneteket! Töltekezzünk fel karácsonyi dalokat hallgatva a Széva Duó jóvoltából, majd ezt követően a Csiriptanyán kézműveskedhetnek és játszhatnak a gyerekek!
Töltsük együtt az idei év utolsó összejövetelét is! 

A hét témája: Karácsonyra hangoló

A tervezett program:
9:50-10:00 Érkezés
10:00-10:30 Széva Duó: Karácsonyi dalok
10:30-12:00 Kézműves foglalkozás a Csiriptanyán

Várunk benneteket 

2015. december 12., szombat

Cipősdoboz akció a kórházban fekvő gyermekek részére - Leadási határidő változás

Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület illetve a Nyíregyházi Babaklub a tavalyi sikeres cipősdoboz akcióra való tekintettel idén is gyűjtést szervez a Jósa András Oktatókórház gyermekosztályán fekvő gyermekek részére. Célunk, hogy a karácsonyt kórházban töltő gyermekek számára is varázslatossá tegyük az ünnepeket.

Csatlakozz te is egy cipősdoboznyi kedvességgel a kezdeményezésünkhöz, hogy a kis betegek arcára mosolyt csaljunk a szeretet ünnepén!

A gyerekek között lesz csecsemő, kisded, és 6-18 év közötti korosztály is, emiatt kérünk, hogy írd rá a dobozra, hogy milyen korcsoportú és milyen nemű gyermeknek szánod az ajándékot!

A cipős dobozokat a  Nyíregyházi Babaváró Klub idejében (kedd 10-12 óra ) várjuk a Jósavárosi Görög Katolikus Templom közösségi házában (Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15/a). 2015. december 15-én. A cipősdoboz akcióval kapcsolatban érdeklődni lehet a nyiregyhaziklub@gmail.com e-mail címen.

Arra kérünk, hogy olyan dolgokkal töltsd meg a csomagot, amiről úgy gondolod, hogy a saját gyermeked is örülne neki!

2015. december 9., szerda

Meghívó a klubba

Sziasztok!

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba.

Az időpont2015. december 11. (péntek) 10-12 óra.
A helyszínNyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15

A hét témája: Hozzátáplálás természetesen, avagy túletetés elkerülése karácsonykor (is)

Hamarosan itt a karácsony, de természetesen nem csak ekkor fontos, hogy gyermekünket megfelelő minőségű és mennyiségű étellel tápláljuk.  Fekete Éva, makrobiotikus táplálkozási tanácsadó (http://tisztan-termeszetes.hu) érkezik hozzánk pénteken, aki a hét témájáról tart egy beszélgetéssel egybekötött előadást.
Előtte pedig osszuk meg egymással személyes tapasztalatainkat.

A tervezett program:

9:50-10:00 Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00-10:30 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:30-11:00 Anyakör – beszélgetés  a hét témájáról
11:00-12:00 Hozzátáplálás természetesen, avagy túletetés elkerülése karácsonykor (is)
12:00-12:15 Kölcsönzés, ügyintézés, a terem rendbetétele.

Várunk benneteket szeretettel!

2015. december 3., csütörtök

Meghívó a klubba

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba.

Az időpont2015. december 04. (péntek) 10-12 óra.
A helyszínNyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15

A hét témája: Mikulás buli
Pénteken ellátogat hozzánk is a Mikulás, aki csomagot ajándékoz a gyermekeknek. Elmondhatjuk neki kívánságainkat és fényképet készíthetünk vele közösen.
Karácsonyi zenével, forró teával és kávéval várunk benneteket! Nagyon örülünk, ha mindenki hoz magával valami finomságot a szokott módon, amit közösen fogyasztunk majd el. 

A tervezett program:

9:50-10:00 Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00-10:15 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:15-12:00 Mikulás buli