2015. június 30., kedd

Meghívó a klubba

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba.

Az időpont2015. július 3. (péntek) 10-12 óra.
A helyszínNyíregyháza, Báthory u. 22. 

Ezúttal is szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy augusztus 31.-ig ezen a címen fogjuk a klubtalálkozóinkat tartani, ugyanis a nyári szünetre bezár a közösségi ház. Reméljük, az új, átmeneti helyszínünket is legalább annyira meg fogjátok szeretni, mint a régi, állandó helyünket! :)

A hét témája: Játékra fel!  
Vendégünk lesz az Okos Méhecske Fejlesztő Játékok Boltjától Ámik Jánosné Ági, aki gyermekünk életkorának megfelelő játékokat fog bemutatni.  Kicsik és nagyok egyaránt jól fogják magukat érezni.
Ezt követően, hogy Anyukáink se maradjanak ki a jóból Szambabázunk egyet!
A tervezett program:

9:50-10:00 Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00-10:30 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:30-11:00 Okos Méhecske Fejlesztő Játékok Boltjának megismerése, játszó foglalkozás
11:00-11:30  Szambaba Flóval és Györgyivel
11:30-12:00 Szabad program
12:00-12:15 Kölcsönzés, ügyintézés, a terem rendbetétele.

Várunk benneteket szeretettel!

Veled is megtörtént egyszer?

Oszd meg velünk, hogy beszélhessünk róla! Segíted a tréningek eredményességét, ha emailben elküldöd azokat a szituációkat, témákat, kérdéseket, amelyekkel korábban te magad sem tudtál jogi szakértelem nélkül megbirkózni.

Mikor tedd ezt meg?
 MOST!

Korlátozott létszámban még a tréninghez is csatlakozhatnak néhányan!

Mindennapi kihívások?

                Szakmai és karrier buktatók?

                               Félelmek a női szerepek súlya alatt?

                                               Kérdőjelek a "láthatatlan munkán" túl?

Törvények, szabályok, információk jogi alkalmazása az életutad megszervezésében?
                Elvárások a munkaerő-piacra visszatérő anyukákkal szemben?

....mert hiszünk abban, hogy van, lehet szerepe egy nőnek, anyának a mai magyar jogrendszerben is!

A programot támogatja a

2015. június 26., péntek

Ma még lehet jelentkezni!

- Bizalom

                - Őszinteség

                               -  Nyílt kommunikáció

                                               = Információ, Segítség, Tanácsadás

A nőkre, anyákra, gyermekekre, családokra vonatkozó jogok értelmezése, a jogalkotás gyakorlati következményei  a gyermek fogantatásától az édesanya munkába való visszatéréséig.

Érdek, érdekképviselet, kompetencia együtt!

Tréning, hogy jobban menjen: 2015.július 4-én és 11-én, szombaton 9-17 óra között.

Helyszín: 4400 Nyíregyháza, Báthory u. 22.

....mert hiszünk abban, hogy van, lehet szerepe egy nőnek, anyának a mai magyar jogrendszerben is!

A programot támogatja a 

2015. június 24., szerda

Meghívó a klubba

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba.

Az időpont2015. június 26. (péntek) 10-12 óra.
A helyszínNyíregyháza, Báthory u. 22. 

Ezúttal is szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy augusztus 31.-ig ezen a címen fogjuk a klubtalálkozóinkat tartani, ugyanis a nyári szünetre bezár a közösségi ház. Reméljük, az új, átmeneti helyszínünket is legalább annyira meg fogjátok szeretni, mint a régi, állandó helyünket! :)

A hét témája: Nyáron is csinosan!
Pénteken megtudhatjuk, hogyan legyünk csinosak kismamaként, anyukaként hordozva csemeténket. Praktikus ruhadarabokat ismerhetünk meg, melyek védenek a naptól , a nyári záporoktól minket és gyermekünket egyaránt.
Melyik nő ne álmodozna arról, hogy van egy ruhája, amelyet viselhet elegánsan egy esküvőn, majd ugyanezt a ruhát más módon felvéve egy séta alkalmával. Szabó – Fige Tímea, a Möbius ruhák megálmodója, megmutatja, hogy miként lehetséges ez. Egy ruha, akár öt különböző alkalomra is.
S ha mindez nem lenne elég, kisgyermekeink is hordhatnak Möbius rucit.
Ezt követően, hogy még csinosabban legyünk Szambabázzunk egyet!
A tervezett program:

9:50-10:00 Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00-10:30 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:30-11:00 Betekintés a MÖBIUS ruhák rejtelmeibe. A ruhákat tervezte Szabó-Fige Tímea, a Nyíregyházi Babaklub egyik anyukája
11:00-11:30  Szambaba Györgyivel
11:30-12:00 Szabad program
12:00-12:15 Kölcsönzés, ügyintézés, a terem rendbetétele.

Várunk benneteket szeretettel!

.

Bátorka nyári napközis tábor - aki ma elsőként jelentkezik, egy békás játszósátorral tér haza!

Aki ma elsőként jelentkezik a jövő heti táborba, és befizeti az 5000 forint előleget, egy békás játszósátrat kap ajándékba!

2015. június 22., hétfő

Elöl hordozás tanfolyam pici babásoknak

Sziasztok!

Szeretettel meghívunk Benneteket a szerdai elölhordozás tanfolyamra.

Az időpont2015. június 24. (szerda) 10-12 óra.
A helyszínJósavárosi Görög Katolikus Egyházközség közösségi háza (Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15/A.)

A hét témája: Elölhordozás tanfolyam Tóth-Balogh Nikolett babahordozási tanácsadóval
Kiknek ajánljuk?
Kismamáknak, pici babás anyukáknak, akik szívesen hordoznák a babájukat, de nem tudják, hogy mi a legmegfelelőbb eszköz, vagy mód erre. 
A tanfolyamhoz előzetes bejelentkezés szükséges! (06-30-618-6583)
A tervezett program:9:50-10:00 Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00-12:00 Elölhordozás tanfolyam
12:00-12:15 Kölcsönzés, ügyintézés, a terem rendbetétele.

Várunk benneteket szeretettel!

2015. június 19., péntek

Jelentkezőket várunk!Jogi képzés a Gyerecsak Egyesület szervezésében!

A Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület új és izgalmasnak ígérkező projektet indít a nőket érintő jogi szolgáltatások terén. A programban különös tekintettel a hátrányos helyzetű családanyák, gyermeküket egyedül nevelő nők, alacsony iskolázottságú anyák esetében próbálunk Nyíregyházán előrelépéseket tenni. A „Fiatal nők az anyák jogaiért” címmel induló kezdeményezés az érdekeltek széleskörű bevonásával GYES-en, GYED-en, GYET-en lévő fiatal anyukákból (jogászokból és nem jogászokból), egy érdekvédelmi, érdekérvényesítő önkéntes csoportot hoz létre, amely az egyesület civil keretein belül önkéntes alapon jogi tanácsadást végez fiatal nőknek, édesanyáknak.

Első körben önkéntes, a téma és szolgáltatás iránt érdeklődő anyukákat, apukákat szeretnénk megszólítani. Úgy gondoljuk, hogy a  „gyerecsakos”, babaklubos fiatal szülők széles palettáját adják a családokban felmerülő kérdéseknek. Ez olyan adottság, amit az egyesület erősségnek, ugyanakkor lehetőségnek is tekint. Eleinte saját szervezetükön, közösségeiken belül akarunk egymásnak segíteni, később pedig akár más civil szervezetek tagjainak is.

A jogi képzésre bárki jelentkezhet, aki szeretne otthon lenni az anyukákat, apukákat, családokat érintő jogi kérdéseket illetően.

A kétnapos képzés gyakorlati példákra, helyzetgyakorlatokra, szituációkra épülő kommunikációs és jogi tréning két tréner együttes irányításával. Időpontjai: 2015. július 4. és  július 11., szombati napokon.

Bízunk benne, hogy felkeltettük érdeklődésedet és várjuk jelentkezésedet az egyesuletgyerecsak@gmail.com e-mail címen vagy a 06-30-618-6583-as telefonszámon!  (Ne gondolkodj túl hosszú ideig, mert csak 20 főt tudnunk a tréningen fogadni!)

Jelentkezési határidő: 2015. június 30.20 óra!

A Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projekt célja az együttműködés, együttgondolkodás, a közös cselekvés, a tapasztalatok megosztása és jogi problémák megoldása. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatal édesanyákat erőszakmentes és támogató, családbarát munkahelyek és település segítse a gyermekvállalásban, anyaságban, valamint a nőiességük boldog és teljes igényű megélésében.

 Legyünk otthon mindannyian a jogi kérdésekben!

2015. június 18., csütörtök

Holnap klub helyett közösségépítő program

Kedves Klubtagjaink!

,,Egy kis verset súgott nekem 
A szerető szívecském,
Megtanultam, s el is mondom
Édesapák ünnepén.
Reggel imám azzal kezdem,
Este azzal végzem,

Az én édes jó apámat
Áldd meg, s tartsd meg Isten!"

/Forrás:  http://www.kazinczygondozo.hu/apak-napja//

A holnapi klub elmarad, de nemhiába! :)

Ehelyett viszont szuper programra várunk benneteket, ugyanis KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ APÁK NAPI ÜNNEPSÉGet tartunk veletek, apákkal, anyákkal, gyerekekkel, családokkal! :)

Nagyon sok szeretettel várunk benneteket, hogy együtt töltsünk egy szuper délutánt, egy kicsit összekovácsolva a csapatot.

Főzzünk együtt, közben pedig ünnepeljük meg a családokat, és természetesen az apákat!

Délután három órakor várunk mindenkit, aki szívesen segítene a főzésben, illetve aki nem szeretne lemaradni semmiről! :) Ezt követően folyamatosan várjuk az érkezőket.

A program három órától kb. hat óráig tart majd, de ha jól érzitek magatokat, szívesen látunk bármeddig benneteket! :)

Hova gyertek?
Nyíregyháza, Báthory u. 22.

Mit hozzatok magatokkal?
Mindenki hozzon magával egy tányért, kanalat és villát. Szívesen vesszük, ha hoztok olyan süteményt, harapnivalót, amit megosztanátok másokkal is. :)

Nagyon nagy szeretettel és óriási izgalmak közepette várunk benneteket! :)

2015. június 16., kedd

Játék- és könyvadományokat vár az Új Nemzedékért Szociális Szövetkezet!

Vannak gyermekeid, és rengeteg dolgot felhalmoztál a lakásban, amit nem tudsz hova tenni?
Sajnálod kidobni, eladni pedig nem szeretnéd?

Vannak olyan könyveid, játékaid, vagy bármi, ami gyermekek számára hasznosítható, és még használható állapotban van?  

Mi tudjuk a megoldást!

Az Új Nemzedékért Szociális Szövetkezet szívesen befogad már megunt, de jó állapotban lévő játékokat, mesekönyveket az újonnan induló „Bátorka” Családi Napközijébe, és szívesen fogadunk kreatív megoldásokat, ötleteket, apró felajánlásokat is.  A családi napközibe 20 hetes kortól öt éves korig várjuk a gyerkőcöket, akár a Te kisgyermekedet is! Így ennek az életkornak megfelelő adományokat tudjuk hasznosítani.

Nálunk biztosan jó helyen lesznek a felajánlások, hiszen a gyermekek minden apró dolognak tudnak örülni, mi felnőttek pedig gondoskodunk arról, hogy az öröm sokáig kitartson.

Hogyan tudod hozzánk eljuttatni a felajánlásokat?

Hozd el hétfőtől péntekig 8 és 4 óra között a Nyíregyháza, Báthory u. 22. sz. alá!
(Érdeklődni lehet a 06-30-618-6583-as telefonszámon Tóth-Balogh Nikolettnél, vagy az ujnemzedekszsz@gmail.com e-mail címen!)

Hálásan köszönünk minden felajánlást a még ismeretlen, de nagy szeretettel, izgalommal várt kicsik nevében!

Információk a Családhálóról - kismamabarát applikációt indítottak

Június 11-én bemutatásra került a nyilvánosságnak a Családháló új mobilalkalmazása, mely tartalmazza az országban található - eddig felkutatott - pelenkázó- és szoptatóhelyiségeket, illetve azok térképét!

A boon.hu írt a kismamabarát applikációról, ezt a cikket ide kattintva tudjátok elérni!

Az index.hu Szoptatna? Pont van rá egy app! címmel írt cikket, ezt ide kattintva érhetitek el.

Töltsétek le, teszteljétek, használjátok, hogy bárhol jártok az országban, tudjatok arról, hol szoptathattok vagy pelenkázhattok.

2015. június 11., csütörtök

Egy kattintásért cserébe egy sátor

Az Új Nemzedékért Szociális Szövetkezet nyári napközis tábort hirdet.

Következő turnusok:

Június 22.-26.: Ovisoknak
Július 6.- Kisiskolásoknak

A facebookos oldalunkon található plakátot megosztók között egy békás sátrat sorsolunk ki. :)

Kalandra fel, jó játékot kívánunk mindenkinek!

Szállj be te is, hogy tiéd lehessen ez a szuper játszósátor!

Kreatív foglalkozás kreativitást kedvelő anyukáknak

Nagyon sok szeretettel várunk minden olyan édesanyát, édesapát, nagytesót, kistesót, babát, aki szeretne egy délutánt azzal tölteni, hogy mindenféle jó technikákat tanuljon egy nagyon kreatív anyukától. 

A kreatív foglalkozást Szabó-Fige Timi kétgyermekes kreatív anyuka, a Möbius megálmodója tartja.

Ez a délután nem csak azért szuper, mert együtt tölthetünk plusz egy alkalmat a héten, hanem ezért is, mert olyan dolgokat készítünk, amiket ti otthon is meg tudtok csinálni, hogy szebbé varázsoljátok a lakást.

A foglalkozás helyszíne: Nyíregyháza, Báthory u. 22.

Időpontja: 2015. június 18. 14 óra

A foglalkozás közben a Bátorka Családi Napközi számára készítünk szuper dolgokat, hogy a későbbiekben ide járó gyerkőcök arcára mosolyt csaljunk.

Médiamegjelenéseink - Babaklub és Gyerecsak holnap a Mustár Fm-en!

A Gyerecsak Egyesület és a Nyíregyházi Babaklub legutóbbi tevékenységeivel felkeltette a média érdeklődését.

Dr. Rácz Éva, a Gyerecsak Egyesület tagja, valamint Tóth-Balogh Nikolett, az egyesület munkatársa a Mustár Fm-nek adtak interjút eddigi tevékenységéről, az egyesületről, valamint a babaklubról. Az adás június 12.-én, pénteken 15 órakor hallható majd. Hallgassátok minél többen!

A rádió online hallgatható: erre a linkre kattintva!

Mindeközben az egyesület javaslatára a 2014-es év védőnője Chrenkóné Zsuzsa lett, aki már nagyon sokszor járt a klubban, segítve az anyukákat. Hálánk jeléül felterjesztettük Zsuzsát egy dicséretre, amelyet meg is kapott.

A Zsuzsáról készült cikket ide katitntva érhetitek el!

És ez még nem minden... :) A hvg.hu a napokban készít interjút a Gyerecsak Egyesület elnökével, Illés-Tőzsér Tündével, valamint az egyesület tagjával, Rácz Évával. A cikkek megjelenéséről később értesítünk benneteket.

Kövessetek minket a médiában is! :)

2015. június 9., kedd

Meghívó a klubba

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba.

Az időpont2015. június 12. (péntek) 10-12 óra.
A helyszínNyíregyháza, Báthory u. 22. 

Ezúttal  is szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy augusztus 31.-ig ezen a címen fogjuk a klubtalálkozóinkat tartani, ugyanis a nyári szünetre bezár a közösségi ház. Reméljük, az új, átmeneti helyszínünket is legalább annyira meg fogjátok szeretni, mint a régi, állandó helyünket! :)

A hét témája: Hurrá, itt a nyár!!!  
Megérkezett a kánikula sokak örömére. Azonban babáinkat is óvnunk kell a hőségtől, a napfény káros sugaraitól. továbbá a folyadékpótlás is nagyon fontos. Mivel védjük babánk bőrét? Hogyan öltöztessük gyermekünket, miközben hordozzuk? Gyertek osszuk meg egymással tapasztalatainkat, biztosan megtalálod a számotokra legmegfelelőbb módszert.
Ezt követően tornázzunk egy jót Pákolicz-Kropok Zsanett, személyi edző vezetésével . Hozzatok magatokkal törölközőt!
A beszélgetést vezeti: Radvánszkyné Gulyás Györgyi , a Nyíregyházi Babaklub klubszervezője
A tervezett program:
9:50-10:00 Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00-10:30 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:30-11:00  Nyári praktikák – A beszélgetést vezeti.: Györgyi
11:00-11:30  Baba-mama torna  Zsanival