,,A hordozás olyan, mintha az anyukának nőne még két keze." - Interjú Halász Erikával

Fényképeik ,,Kötődően hordozva nevelünk, a hónap babái" címmel a Gyerecsak Egyesület irodájában (Kossuth tér 8. fsz. 4.) megtekinthetőek! (csak a fotóik!)

A hónap babái: Balázs, Lenke és Miklós

Mi a legnagyobb siker, amit családként megéltek?

Amibe belekezdett a család, az általában sikeres volt. Siker az is, hogy sikerült három gyerekes nagycsaládot kialakítani. Sikeres volt, ahogy érkeztek a gyerekek. Siker az is, hogy a három gyerek milyen jó testvér, mennyire szeretik egymást. Gyakorlatilag, amibe belefogtunk, minden jól sült el eddig. Reméljük, hogy így marad!

Mi a legnagyobb kihívás, amivel nőként vagy anyaként szembe kellett nézned?

Talán az, hogy egy öt fős család élete elég zsúfolt, és van még mellette két kutya, akiket szintén családtagként szeretünk, illetve több kisállat. Mindenkinek van igénye, és ezt a sokféle igényt összeegyeztetni, hogy mindenkire jusson elég idő és türelem, ez elég nagy kihívás nekem.

Ha változtathatnál a mai családok sorsán, mit tennél, hogy a gyerekeknek jobb legyen?

Szerintem jobb lenne a gyerekeknek, ha több olyan részmunkaidős munkahely lenne, ahova az anyukák vissza tudnak menni dolgozni úgy a gyerek mellől, hogy mégis több idejük marad a gyerekekre is. Ha nyolc órában dolgoznak, mire hazamennek négy-öt óra, és szinte semmi idejük nem marad hétköznap egymásra a családoknak. Illetve lehet, hogy ha több ilyen kisközösséget létrehoznának, főleg nagyobb településeken, ahol elszigeteltebbek az emberek, ahol anyukák a kisgyerekeikkel össze tudnának járni, és megoldani akár a gyerekek egymás közötti felügyeletét felváltva, szerintem az is segítene a mai családok sorsán.

Van-e nő vagy anya, akit a példaképednek tekintesz?

A nagymamám. Engem a nagymamám nevelt fel, és nyugdíjas volt már, amikor hozzá kerültem. Nagyon kevés pénzből gazdálkodott és sokszor éreztem akkor úgy, hogy nekem nincsenek olyan szép ruháim, és nincsenek olyan játékaim, mint másoknak. Ha így visszagondolok, nem érzek semmi hiányt, hogy gyerekkoromban valami igazán hiányzott volna, mert nagymama mellett megkaptam mindent. Sokat törődött velem, sokszor összebújtunk, játszottunk, kártyáztunk. Elvitt sokszor nyáron strandra, tehát amire szükségünk volt, azt mindent megkaptam. Ő a példakép, hogy nem az a fontos, hogy szép ruhája és játéka legyen az embernek, hanem, hogy megadjon mindent a gyerekeinek.

Mit tudsz a nők, illetve anyák jogairól?

Erről a részről tájékozódott vagyok, mert a párom vállalkozásának van egy könyvelője, aki az ilyesminek mindig utánanéz, és naprakészen tudja. Ő szokott szólni, hogy mikor mit lehet igénybe venni.

Hogyan kerültél kapcsolatba a kötődő neveléssel, illetve a hordozással?

Szerintem minden anyában benne van a kötődő nevelés eleve. Ha egy lakatlan szigetre kitennének egy anyukát a babájával, szinte biztos, hogy kötődően nevelné. Inkább a társadalom az, illetve a „segítőkész” ismerősök, akik ettől eltántorítják az anyukát. Mielőtt született a nagyfiam és tájékozódtunk, hogyan megy majd a szülés, és hogy milyenek a kórházak, meglepődve tapasztaltuk, hogy legtöbb helyen az a szokás, hogy megszületik az újszülött és elviszik az anyukájától egész éjszakára, és nappal is csak három óránként hozzák oda. Ezen nagyon megdöbbentem, és kerestünk olyan kórházat, amit száz kilométerre Debrecenben találtunk akkor, ahol nem így működött az újszülött osztály a babák az anyukával maradhattak éjjel-nappal egyfolytában. Szerintem már ez fontos a kötődő nevelésben, hogy piciként is lehessen együtt a baba és az anyuka. A második gyerkőcömet, Lenkét is Debrecenben szültem. Miklós és Balázs születése között pedig eltelt nyolc év. Nyolc év elteltével pedig Kisvárdán is javult a helyzet. Lenkével is gondolkodtam rajta, hogy itt fog születni, de nem lehetett az, hogy ott lehet mellettem a baba, mert zavarja a többi anyukát, pedig soha egyik sem sírt a kórházban sem. Nem értem, hogy miért zavarta volna őket. Emiatt a második gyermekkel is elmentünk Debrecenig. Szerencsére nagyon gyorsan született, de így is rizikós volt, hogy odaérünk-e. Miklós aztán olyan gyorsan kirobbant szinte a hasamból, hogy vele oda sem értünk volna Debrecenbe. Szerencsére addigra már itt is valamivel jobb volt a helyzet. Ha nem is engedték, hogy mellettem legyen az ágyban, hanem a kis ketrecbe kellett rakni, de ott volt velem végig. Így már végül is jó volt vele is. Az első, második gyermeket nem tudtam kendőben hordozni. Bár már az első gyermekem születése előtt vettem kendőt, és próbálgattam is beletenni a gyereket, de egyedül nem sikerült. Akkor még nem tudtam segítséget kérni. Ennek ellenére sokat hordoztuk Balázst is, kézben. Már amire nyolc hónapos lett, teljesen tönkrement a derekam. Szerencsére apuka is ilyen lelkesen hurcolászta. Amikor otthon volt, az ő kezében volt a baba. Balázs is ott aludt mellettünk, bár ő elfogadta, hogy a mellettünk lévő kiságyban, és csak szoptatásra vettem át éjszaka. A másik két baba viszont hosszabb időre beköltözött a családi ágyba. Aztán mikor Miklós született, akkor a másik két gyerkőc mellett csak úgy maradt mindenre időm, hogy muszáj volt megtanulni kendőzni. Akkor már több segítséget lehetett kérni. Eleinte az internetről, hiszen előre kötni könnyebb, azt meg tudtam tanulni. Hátrakötésben pedig Ramóna (Nyíregyházi Babaklub alapító vezetője) segített, amikor bizonytalan voltam, hogy hogy kell, hogy jó vagy nem. Azt nem tudnám megmondani, hogy hol találkoztam először a hordozással, mert az első gyermeket is szerettem volna hordozni. Nem emlékszem rá, hogy mi alapján döntöttem el, csak azt tudtam már akkor is, hogy milyen jó dolog lehet. Próbálkoztam Lenkével is, de őt sem tudtam még hordozni. Havonta egyszer-kétszer sikerült belerakni őket, de most már tudom, hogy nem voltak elég szorosan kötve, az volt a baj. Bizonytalannak érezték a dolgot, és nem tetszett nekik. Miklóssal pedig már annyi információt lehetett találni, addigra már az internetről is. Amikor két hetes volt, akkor kezdtem el hordozni. Előtte két hétig nagyon nyűgös baba volt, állandóan nyafogott, semmi nem volt jó neki. Onnantól kezdve, hogy elkezdtem vele kendőzni, egy csapásra megváltozott az egész gyerek. A harmadik alkalommal, mikor megérezte a kendő illatát, már teljesen ellazult, sőt, már kötés közben elaludt benne. Azóta olyan kis nyugodt és kiegyensúlyozott gyermek.

Milyen előnyöket, illetve eredményeket tudsz be ennek a nevelési módszernek?

Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozott a gyermek. Sokkal inkább mer önmaga lenni, mert érzi, hogy biztonságban van. Nyitottabb is, attól függetlenül, hogy jobban kötődik a szüleihez, mégis másokkal szemben nyitottabb. Nem visszahúzódó, hanem könnyen tud kapcsolatot kialakítani a külvilággal. Önállóbb is sokkal. Nem tudom, hogy a hordozásnak köszönhető-e, de gyorsabban is fejlődött. A mozgásban is és a beszéde is. Nyolc hónapos kora óta beszél, nyolc hónaposan már mondta, hogy apa. Balázs nyolc hónaposan kezdte megérteni az első szavakat, Miklós pedig akkor már elkezdett beszélni. Kilenc hónaposan már a bicikli szót is mondta, hamar elkezdte. Persze az anyukának is nagyon előnyös a hordozás, hiszen olyan, mintha nőne még két keze. Nem az van, hogy amikor a gyerek alszik, akkor kell minden házimunkát megcsinálni, hanem több idő jut mindenre.

Mesélnél egy kicsit a gyermekeidről? Milyen személyiséggel rendelkeznek?

Balázs 10 éves, egy nagyon-nagyon okos és gyors felfogású gyerkőc, viszont nem tud megülni a fenekén. Egyrészt nagyon gyorsan tanul, jó jegyei vannak, de nagyon nagy a mozgásigénye. Emiatt a magatartásával nem mindenki elégedett. Lenke 7 éves, pont az ellentéte Balázsnak. Ő nagyon nyugodt, szeret leülni és elpepecselni valamivel sokáig. Kitartó és nagyon jó kislány. Az óvodából is rendszeresen hazahozta az uzsonnára járó csoki szeletet, hogy megossza a testvéreivel. Jószívű kislány. Miklós pedig nagyon akaratos. Ha valamit nagyon el akar érni, azt véghezviszi. Nagyon nyugodt, és attól függetlenül, hogy milyen kicsi  még, meg lehet beszélni vele nagyon jól a dolgokat. Nagyon különböznek egymástól, de abban nagyon hasonlítanak, hogy nagyon szeretik egymást. Nagyon jó, hogy nincs testvérféltékenység. Nagyon szeretik egymást, és ha az egyikőjüknek bánata van, akkor a másik kettő vigasztalja. A kicsivel is nagyon sokat játszanak. Azt hittem, hogy a kicsi annyira eltér majd korban tőlük, hogy majd nem lesz úgymond a csapat tagja, de vele is sokat játszanak, bohóckodnak együtt, bújócskáznak, fogócskáznak.

Milyen szemléletmódot tanítasz és adsz át a gyermekeidnek, hogyan készíted fel őket az életre?

Próbáljuk azt hangsúlyozni, hogy az életben nem a tárgyak a fontosak, hanem inkább az emberek, az emberi kapcsolatok azok, amiktől többet kapunk. Az együtt töltött idő fontos. Valamint fontos, hogy környezettudatosságra neveljük őket. Elég nagy bajban van a Föld, a környezetet. Eléggé rombolja az emberiség, emiatt a gyerekeinknek és a gyerekeink gyerekeinek lesz egyre nehezebb az élet. Fontos, hogy odafigyeljünk a környezetre, tiszteljük a növényeket és az állatokat. Úgy bánjuk velük, ahogy minden élőlény megérdemli, hogy bánjanak vele. Figyeljünk arra, hogy ne folyassuk feleslegesen a vizet, hogy lekapcsoljuk a lámpát, hogy ne termeljünk annyi szemetet, szóval minél kevesebb szemetet termeljünk lehetőleg. Ezek a legfontosabbak.

Ha össze kellene hasonlítanod a saját gyermekkorodat és a gyermekeid gyermekkorát, akkor milyen hasonlóságokat és különbségeket tudnál említeni?

Nagy különbség, hogy szerintem nincsen akkora szabadságuk most a gyerekeknek, mint régen. Régen kimentünk az utcára, és együtt játszottunk anélkül, hogy félnünk kellett volna, hogy valaki ellop bennünket vagy elüt valami. Így nagyon sok időt töltöttünk a szabad levegőn, mindenféle játékeszköz nélkül a fantáziánkat használva. A mostani gyerekeknek erre sokkal kevesebb lehetősége van, azért is, mert a közbiztonság nem annyira jó, mint régen, illetve sok minden elvonja a figyelmüket. Mindenféle virtuális dologra gondolok, mint a tévé, a számítógép, és ezek miatt kevesebb időt töltenek együtt, játszva. Ez a fő különbség. Hasonlóság pedig, hogy ugyanúgy szeretetben neveljük őket, mint minket neveltek, és a fontos dolgokat próbáljuk ugyanúgy átadni nekik, mint a mi szüleink.