Fényképeik ,,Kötődően hordozva nevelünk, a hónap babái" címmel a Gyerecsak Egyesület irodájában (Kossuth tér 8. , fsz.4.) megtekinthetőek! (csak a fotóik!)
A hónap babái: Mártika és Regő
Mi a legnagyobb siker, amit családként megéltek?
Nyilván az lenne a jó, hogyha mind a négyünk tudna erről
nyilatkozni, de úgy gondolom, hogy a legnagyobb sikerünk az, hogy
összehangoltan, boldogan tudunk élni, mint család, és fel tudjuk venni az élet
kihívásaival a küzdelmet, tehát ha úgy alakul, hogy valami nem megy könnyen, mi
akkor is összefogunk és túllendülünk rajta. A férjemmel olyan típusú pár
vagyunk, akik nagyon sokat beszélgetnek és ez egy olyan kapcsolat, amiben
minden gondolat és érzés kimondható. Talán ennek köszönhetően a gyerekeinkkel
is hasonlóan őszinte a kapcsolatunk és én úgy látom, hogy a gyerekeknek ez
biztonságot ad. Nyilván erről még Regő nem tud nyilatkozni, de Mártika nagyon
gyakran szavakba önti az érzéseit, a véleményét és szerintem ez annak is
köszönhető, hogy mi kötődően nevelő család vagyunk, egy válaszkész család, ahol
mindenkinek számít a véleménye.
Nyilván hatalmas nagy siker az, hogy túljutottam egy nagyon
nehéz betegségen, úgy, hogy közben még ráadásul költöztünk is, megyeszékhelyről
egy nagyvárosba. Most ezt az új várost meg kellett ismernünk. Megszeretni nem
volt nehéz. Hála Istennek nagyon szeretjük és ráéreztünk az ízére, és a rengeteg
lehetőségre, amit nyújt. Mégis azért a férjemnek új munkahelyen kell
helytállnia, Mártikának új óvodába kellett beilleszkednie, barátokat
szerzett, megszerették az óvónénik, ő is megszerette és megszokta az óvodát.
Most hamarosan iskolába megy, ami megint egy új kihívás. És akkor megszületett
a pici kistesó, és róla is igyekszünk úgy gondoskodni, hogy teljes legyen az
élete.
És hát ezt jelenti a siker: ÉLNI. Élni a mindennapokat és a
lehető legboldogabban megélni ezeket a perceket, amiket a családunk együtt
tölt.
Lehet, hogy egy picit hangzatosnak tűnik, de úgy gondolom,
hogy már az önmagában siker, ha egy család, mint olyan megvalósul és csoda az
élet maga. Csoda mindannyiunk élete és főleg az, hogy mi így négyen együtt
élhetünk, együtt vagyunk és családot alkotunk.
Mi a legnagyobb kihívás, amivel nőként vagy anyaként szembe
kellett nézned?
Azt gondolom, hogy számomra a legnagyobb kihívás az Idő,
mint fogalom. Nőként és anyaként is szükségem lenne időre, még! Mindig lehetne
még egy órával több. Mindent lehetne még jobban, még alaposabban megélni.
Mindkét gyerekemmel lehetne még egy órával többet foglalkozni, játszani és néha
olyan jó lenne minden nap még egy órával többet aludni, többet sétálni, a
férjemmel hetente még egy nappal többet együtt tölteni. Ugye itt nyilván a hétvégékre gondolok. Szóval mindig vágyik az ember arra, hogy még egy kicsi
idővel bárcsak több lenne! Számomra ez jelenti a kihívást, hogy ezzel a pici
idővel, ami megadatik, úgy gazdálkodjak, hogy mégis minden családtagom (és
nyilván én magam is, mint nő és anya) teljesnek éljük meg a napjainkat. Az is
csodás lenne, ha elcsomagolhatnánk ezeket a napokat és élményeket, hogy
évtizedekkel később újra átélhessük őket.
A másik kihívás az egy sokkal konkrétabb dolog, Kihívás
számomra az, hogy hogyan tudnám megvédeni a gyermekeimet a szomorúságtól az
esetleges fájdalmaktól az életben. Nyilván tudom én is, hogy nagyon-nagyon
kevés dolog az, amitől valóban megvédheti egy édesanya a gyermekét, mert az
élethez hozzátartozik az érzelmek teljes skálája és a sikerek mellett a
kudarcok is, és mást nem tehetek, mint, hogy a lehető legteljesebben
felkészítem őket, hogy magabiztosan nézzenek szembe minden kihívással. Ha pedig
kihívással szembesülnek, akkor szeretném, ha példaértékű lenne a gyermekeink
előtt, ahogy a férjem vagy én viszonyulunk egy-egy ilyen helyzethez. Emellett
példaként lebegjen a szemük előtt, ahogy a felmenőink viszonyultak az élethez.
Nagyon-nagyon kitartó, erős őseink vannak, mind anyai, mind apai ágon, nagyon
büszke vagyok mindannyiukra és a gyermekeinket is úgy neveljük, hogy tisztában
legyenek ezzel és tudják, hogy ők is ugyanolyan erősek és ugyanúgy képesek
mindazt megtenni, megküzdeni, amit ők tettek. Gyakran mondom a kislányomnak,
hogy mi soha-soha nem adjuk fel, s már ő elsajátította ezt a hozzáállást.
Olyannyira, hogy a múltkor a játék babájának azt mondta, "Mondtam már,
hercegnő, küzdj és bízva bízzál!"
Ha változtathatnál a mai családok sorsán, mit tennél, hogy a
gyerekeknek jobb legyen?
Az lenne a jó, ha a generációk könnyebben tudnák egymással
tartani a kapcsolatot. Azt kívánnám, ha lenne egy varázspálcám, hogy amikor a
családban valakinek szüksége van egy másik családtagra, akkor egy órán belül
ott lehessenek egymás mellett. Nagyon-nagyon fontos lenne. Még ha a mai
világban nem is szokás már többgenerációs családot alkotni és együtt élni a
dédikkel, nagyszülőkkel, jó lenne, ha legalább az esély meglenne arra, hogy
amikor szükségük van egymásra, akkor együtt lehessenek. Szerintem ez nagyon sok
családnak igazi ajándék lenne, mert igenis kell a szociális háló, legalább a
család részéről, de persze a barátok is jó, ha vannak. A tudat, hogy
számíthatnak egymásra, jó összejárni, jó együtt lenni, jó mamánál lenni, és a
szülőknek is jó érzés a gyereket a szüleire bíznia, hogy picit most ők
vigyázzanak rá. Jó érzés a babámat a szeretteim karjában látni és a gyerekeknek
nagyon fontos, hogy ezt a szeretetet, amit a család nyújt, megkaphassák.
A másik dolog, amit kívánnék minden családnak, az az anyagi
biztonság. Ne legyen az kérdés, ha az anyuka szeretne a babájával otthon lenni,
sőt, továbbmegyek, esetleg szeretne főállású anya lenni, akkor megtehesse. A
társadalom alapköve a család. Manapság azért ez nem sok családnak adatik meg,
és sajnos vannak családok, ahol már a baba csecsemőkorában visszamegy az anyuka
dolgozni, nem másért, mint azért, hogy meg tudjanak élni. Közben pedig nem erre
vágyik és szenved. Úgy gondolom, hogy ez nagyon szomorú és sokat elvesz a családoktól.
Nem csak az anyuka munkavállalásáról szól az anyagi biztonság, hanem arról,
hogy legyen meg az a nyugalom. Legyenek meg a lehetőségek a gyerekeknek, hogy
ha sportolni akarnak, megtehessék, vagy el tudjanak menni kirándulni, tanulni.
Nyilván ez nem minden, de mint alap, fontos lenne.
Van-e nő vagy anya, akit a példaképednek tekintesz?
Nagyon sok csodálatos nőt sodort az utamba az élet és nehéz
lenne kiemelni, hogy ki az az etalon, aki példaként lebeg előttem. Mindazok az
impulzusok, amik tőlük értek engem, hozzájárultak ahhoz, hogy azzá legyek, aki
ma vagyok. Nyitott is vagyok arra, hogy tanuljak másoktól. Magától értetődő,
hogy kiemelhetném a nőrokonaimat, a barátnőimet, a babaklubból megismert
édesanyákat, sőt, akár a történelemben fontos cselekedeteket véghezvitt nőket.
Mégis mindannyiuk közül élesen kirajzolódik édesanyám és
mamácskám (nagymamám) alakja. Ők ketten az én példaképeim. Nagyon különbözőek,
mégis nagyon hasonlóak. Mamácskám a feltétel nélküli szeretet és az odaadó
gondoskodás mintaképe a szememben. Ő az a fajta nő, aki ösztönösen és tudatosan
is arra törekedett, hogy összetartsa a családot. Nagyon fontos volt neki a
család és ugyanilyen fontos nekem is. Hosszú és különleges élete során mindig
megőrizte kitartó, vidám szemléletét, de elég bátor volt, hogy a fájdalmakat is
átélje. Talán éppen ezért a legegyüttérzőbb és legfigyelmesebb ember, akit
valaha ismertem. Édesanyám az igazi erős és modern nő megtestesítője a
szememben. Azt gondolom, hogy a korosztályában kevés nőről mondható el, hogy
négy diplomát szerzett, folyamatosan fáradhatatlanul dolgozott, de emellett
négy gyermeket is szült és mindannyiunkra oda tudott figyelni. Kétgyerekes
anyukaként úgy gondolom, ez zseniális dolog volt, hogy tudta koordinálni a
mindennapjainkat. A legapróbb részletekre is odafigyelt, nagyon kreatív. Mindig
saját készítésű szendvicset, salátát készített tízóraira, játékokat,
jelmezeket, díszeket varrt, készített nekünk. Nálunk mindig volt pici és nagy
gyerek, mindig zsivaj volt és mindig dübörgött az élet az otthonunkban, mégis
ebben a nyüzsgő, hangos miliőben mindig ott volt a biztonság, a nyugalom és a
szeretet. Máig szeretünk így együtt lenni, azóta ugye még többen vagyunk, ahogy
új családtagok léptek az életünkbe. Édesanyám hatalmas erőssége, hogy képes a
megújulásra és nagyon-nagyon erős. (Ez ugyanúgy elmondható Mamácskámról is.)
Mindig megtalálta az útját, újra és újra. Ez nagyon fontos, hogy mindig úgy
tudjunk élni, hogy az aktuális szituációból a legjobbat hozzuk ki és helyt
tudjuk állni. Nagyon tevékenyek és sokat letettek az asztalra életük során.
Édesanyám már nyugdíjas lehetne, de róla el se tudnám képzelni, hogy unatkozva
hátradőljön. Édesanyám és Mamácskám kreativitása az, amiért felnézek rájuk
(többek között), mert nagyon ügyesek mindketten: kötni, horgolni, varrni,
makramézni és úgy írni - ez valami zseniális, fantasztikus dolog. Szeretnék én
is ilyen kreatív édesanya lenni.
Mit tudsz a nők, illetve az anyák jogairól?
Folyamatosan tájékozódok. Úgy gondolom, hogy a lehető
legteljesebb mértékig tisztában vagyok a
jogokkal és kötelezettségekkel. Úgy gondolom, hogy aki nyitott szemmel
jár és tudatosan él, annak fontos, hogy tisztában legyen nemcsak a nők
jogaival, hanem az emberi jogokkal és minden egyes szabállyal, törvénnyel, ami
meghatározza a társadalmat.
Hogyan kerültél kapcsolatba a kötődő neveléssel, illetve a
hordozással?
Amikor megszületett az első gyermekem, Mártika, akkor még
nem hallottam erről a fogalomról, hogy kötődő- vagy válaszkész nevelés. A
hordozással akkor ismerkedtem meg, amikor a folyamatosan ölelgetett pici lányom
súlya már kezdett olyan nagy lenni, hogy nem bírtam már a karjaimban hordozni
az igényeink szerinti mennyiségben. Akkor olvastam utána az interneten, hogy
hú, hát akkor milyen hordozóeszközök vannak. Így került hozzám az első
hordozónk, ami egy Bamberoo mei tai volt történetesen, egy New York-ban élő
magyar készítő keze munkája. Nagyon nagy becsben volt ez a hordozó, sőt, van,
mind a mai napig, valószínűleg az unokáinknak is megőrizzük.
Magával a kötődő neveléssel, annak ellenére, hogy már
javában hordoztam, még jó pár hónapig mégsem ismerkedtem meg, hanem csak éltük
a mindennapjainkat és ösztönösen arra törekedtem, amire a kötődően és
válaszkészen nevelő szülők. Aztán egyszer, amikor a babával való közös alvásról
olvastam, na az volt az a pillanat, amikor találkoztam a kötődő neveléssel,
mint fogalommal. William Sears: Éjszakai gondoskodás című könyvéből idézett a
La Leche Liga honlapja. Ezt már egyenesen követte a könyv elolvasása és aztán
már berobbant az életünkbe a sok-sok szakirodalom. Hatalmas örömmel
tapasztaltam, hogy mindaz, ami számomra érték a gyermeknevelésben, annak van
szakirodalma, amögött van tapasztalat
és tudományos háttér. Ez nagyon-nagyon megnyugtató volt számomra és
megerősített abban, hogy jó úton járunk. Ebben a szűkebb és tágabb értelemben
vett rokonaink is támogattak, biztattak bennünket, s ahogy cseperedett Mártika,
egyre inkább bennünket igazolt az élet. Meghatározó volt Tamara barátnőm
tanácsa: Mártika születése után, még a kezdet kezdetén összeolvastam mindenféle
okos cikket az interneten, amik csak arra voltak jók, hogy
elbizonytalanítsanak, mint kezdő anyukát, s akkor panaszoltam neki, hogy
annyira nehéz eldönteni, hogy mivel teszek jót. Ő akkor azt mondta, hogy
"Olvass el bátran bármit, akármennyi cikket és könyvet, aztán pedig
hallgass a szívedre. Úgy nem tévedhetsz." Nekem ez mind a mai napig
mottóm, mert a szívünk mindig megsúgja azt, hogy mi a helyes. S az én szívem
azt súgta, hogy a válaszkész nevelés a helyes út. Nagyon nagy szerencsém
egyébként, hogy a férjem maximálisan partner ebben, egyetértünk, támogat benne.
Ő is nagyon családcentrikus, imádja a gyermekeinket és nagyon-nagyon jól együtt
tudunk így működni a gyermeknevelés kapcsán is.
Az életünkben elég nagy szerepet nyert a hordozás és a
nevelési elveink, mert hasonló gondolkodású anyukákkal megalapítottuk a
Nyíregyházi Babaklubot, ami szívügyemmé vált. Mártika egy éves volt, amikor
elvégeztem a hordozási tanácsadói képzést a Beli Buba Babahordozó Iskolánál,
azóta más családokat is segíthetek a hordozás elsajátításában és támogatásában.
Milyen előnyöket, illetve eredményeket tudsz be ennek a
nevelési módszernek?
A hordozás hatalmas nagy előnye, hogy megkönnyíti a
hétköznapokat. Nagyon praktikus, akár kimozdulunk itthonról, akár itthon kell a
házimunkát elvégezni. Jó, hogy van az embernek két szabad keze, de a család
legkisebb tagját mégis a közelünkben tudhatjuk. Ami nyilván apának-babának,
vagy anyának-babának egyformán jó. Úgy gondolom, hogy az ortopédiai és pszichés
előnyök egyformán fontosak. Megnyugtató tudni, hogy a hordozott babának nem
lesz szüksége terpeszpelenkára, mert megelőzést nyújtunk a helyes csípőtartásban
történő hordozással. A legfontosabbak az értékrendem szerint a pszichés
hatásai. Fontos, hogy a hordozott babákból nagyon-nagyon magabiztos, öntudatos
gyerekek, felnőttek lesznek. Nyilván rengeteg más impulzus is számít majd az
életük során, de ezzel jó alapot adhatunk. Az a fajta megtörhetetlenül erős
biztonságérzet, amit a hordozás ad, kincset ér. A kötődő nevelés előnye még
ennél is fontosabb. Egy olyan jól működő családnak adja meg az alapját, ahol
mindenki őszinte és felszabadult lehet. Ahol mindenki egyformán értékes és
fontos. Ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat és mernek bátrak lenni, és
kibontakozni. Ahol a gyerekeknek csillog a szeme az örömtől és aztán a
nagyvilágba kilépve bátran és ugyanilyen csillogó szemekkel kötnek barátságokat
és alakítanak ki kapcsolatokat. A kislányom, aki már hamarosan hatéves lesz, a
legjobb példa rá, hogy mennyire meghatározó a válaszkész nevelés. Úgy tudott
átvészelni nagyon-nagyon nehéz időszakokat, értem ezalatt a nehéz betegségemet,
a költözést egy másik városba, az új óvodát, vagy az eredeti óvodába való
beszokást, hogy tudott bízni végig. Ami még nagyon fontos, hogy ő nagyon-nagyon
szépen megfogalmazza az érzelmeit és a gondolatait, és tudja, hogy mit érez,
miért érzi, és helyén tudja kezelni a rázósabb szituációkat, és ez szerintem
nagyon nagy ajándék egy gyereknek. Tudnék erről beszélni, hiszen csodálatos dolog ez. Engem megerősít minden egyes nap, hogy ennél természetesebb és
boldogabb életet nyújtó nevelési hozzáállás nem nagyon létezik. Nyilván hozzátartozik
ehhez, hogy másképp nem is nagyon tudnánk hozzáállni a gyerekeinkhez, a
legnagyobb kincsek számunkra, és a nyílt, őszinte és szeretetteljes hozzáállás,
attitűd a legfontosabb, mi így gondoljuk és mi így éljük meg.
.jpg)
Mesélnél egy kicsit a gyermekeidről? Milyen személyiséggel
rendelkeznek?
Mártika, a kislányom ötéves. Ő egy simulékony tündér, aki
egyúttal mégis nagyon erős és határozott jellem. Ha szeretne valamit, akkor azt
el is éri. Ez egy olyan tulajdonsága, amit egyébként szeretnék is támogatni.
Most nagycsoportos óvodás. Nagylelkű, együtt érző és kedves. Sok kis barátja
van. Szereti az óvodát, jól érzi magát, élvezi a programokat. Nagyon nyitott,
tanulékony, érdeklődő. Ez itthon is megnyilvánul, rengeteg könyvet olvasunk,
sok-sok izgalmas kérdése van, amikre bevallom, sokszor puskáznom kell a választ
az internetről és könyvekből. Fantasztikus tulajdonsága, hogy nagyon jó
memóriája van és emlékszik is aztán a válaszaimra. Egyébként ugyanúgy emlékszik
akár a kétéves korában mellette lezajlott párbeszédekre is, idézi őket szóról
szóra. Úgyhogy nagyon-nagyon oda kell figyelni, hogy az ember hogyan és mit
fogalmaz meg az ő jelenlétében. Egyébként ő egy olyan személyiség, aki nagyon
nagy hatással van a körülötte élőkre, ezt mindannyiunk nevében mondhatom.
Nagyon különleges kislány. Ahogy ő látja a világot, az rendkívül eredeti.
Sokszor olyan érzésem van, hogy ő azért van itt, hogy tanítson, hogy
tanulhassunk tőle, az életöröméből, a hozzáállásából. Ha elcsüggedek, rögtön
ott terem és megvigasztal és olyan bölcs gondolatokkal, hogy újra és újra
meglep. Ugyanígy, hogyha esetleg rossz passzban vagyok, és nem úgy reagálok,
ahogy kellene, azt is jelzi, türelmesen, csendesen, kedvesen.
Mártika egy igazi balerina, aki rengeteget táncol itthon és szeretne is megtanulni táncolni. Most jazztáncot tanul, illetve akrobatikus rockyt az óvodában. Rendkívül mozgékony és eleven kislány. Fáradhatatlan, ő este is egy energiabomba. Neki mindig van kedve még egy kicsit sétálni, biciklizni, táncolni, társasjátékozni. Szerencsére épp egy ilyen nyüzsgő családba csöppent, ahol mindenki hasonlóan aktív. Emellett nagyon szereti a szép tündérmeséket, ő még félig-meddig egy mesevilágban él és nagyon homályos a határvonal a tündérmesék és a való élet között. Annyira bájos, jó ezt látni és figyelni, belepillantani az ő különleges világába. Remélem, hogy nagyon sokáig meg fogja tudni őrizni magában ezt a fantáziát. El is játssza a meséket, amiket olvasunk vagy nézünk, és szóról szóra idézi őket. Annyira remekül összefoglalja a történeteket a saját játékaival, mosolygásra fakaszt bennünket vele.
A kisfiam egy igazi férfi már most. Erős, határozott és
higgadt. Mindkettejük születése igazi csoda. Regő Máté nevének a jelentése is
az, hogy Isten ajándéka. Tegnap volt kéthónapos, tehát az ő személyisége még
csak most bontakozik ki ebből a rügyecske állapotból. Azért ami ennyi idő alatt
kiderült róla, hogy édesen tud bújni és nagyon-nagyon figyelmes, nagyon
odafigyel a körülötte történő dolgokra. Szemmel láthatóan érdekli a világ.
Mosolygós és nyugodt kisfiú. Nagy az igénye a közelségre és hálás érte: úgy tud
mosolyogni az emberre, hogy azonnal levesz minket a lábunkról. Most már szeret
játszani is, kacag és kalimpál a kis bébi játékai között. Nagyon
kiegyensúlyozott baba, el lehet vele indulni bátran. Az emberek a csodájára
szoktak járni, hogy mennyire nyugodt, vagy mosolyog, vagy alszik. Ez nyilván a
csecsemőkornak is köszönhető, de a hordozásnak is szerepe van benne.
Milyen szemléletmódot tanítasz és adsz át a gyermekeidnek?
Hogyan készíted fel őket az életre?
Tudom, hogy minden tettemmel, cselekedetemmel példát mutatok
a gyermekeimnek, tehát nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit tanítok
ezáltal. A legfontosabb, amit szeretnék a gyermekeimnek megtanítani, hogy
legyenek állhatatosak, kitartóak. A kislányom már szokta is mondani, hogy a mi
családunk soha, soha, soha nem adja fel. Örömmel látom, hogy ő ennek
megfelelően küzd is az álmaiért és a céljaiért. Én azt szeretném, hogy merjenek
álmodni szépet, tudjanak álmodni addig, amíg valósággá válik. Szeretném, ha a
gyerekek a családunkra annyira jellemző életigenléssel és erővel néznének a
jövő felé. Emellett szeretném átadni az értékrendünket, amiben a szeretet a
legfontosabb érték. Hívő emberként természetes számomra, hogy a gyermekeink is
hitben nőnek fel. Ezek a dolgok mind abban fogják őket segíteni, hogy bármi is
történik majd az életükben, szembe tudjanak vele nézni és boldogan éljenek.
Akkor is, ha az élményeik néha esetleg nehezek és fájdalmasak. Természetesen
fontos az is, hogy becsüljék meg mindazt, amit az élettől kapnak és értékeljék
az embereket maguk körül. Mint ahogy minden egyes napot értékeljenek, mert
minden egyes napunk ajándék. Legyenek becsületesek, legyenek jók! Ezt
szeretném, ezt kívánom a gyermekeimnek.
Ha össze kellene hasonlítanod a gyermekkorodat, és a
gyermekeid gyermekkorát, milyen hasonlóságokat és különbségeket tudnál
említeni?
A hasonlóság nyilván az, hogy én is egy rendkívül mozgalmas
gyermekkort éltem meg, rengeteg élménnyel. Sok-sok emberrel találkoztam, nagyon
sokat kirándultunk. Édesanyám mindenhová vitt magával, ennek köszönhetően részt
vettem a felnőtt világ kulturális életében, előadásokon, a már akkor is működő
Élő Újság rendezvényein, szüreti mulatságon, táncházban, klubtalálkozókon.
Számomra természetes volt, hogy sok felnőtt vesz körül és beszélgetnek velem,
érdekli őket a véleményem, amit cserfes kislányként ki is fejtettem. Szerintem
ez elmondható az én gyermekeimről is. Nyilván ez tudatos is, tehát szeretném én
is ezt nyújtani neki, meg egyébként is: így élünk mi négyen.
Hasonlóság még az is, hogy az óvoda ma is egy békés,
biztonságos kis közeg, ahogy akkor is az volt. A különbség, hogy akkor voltunk
tizenöten egy csoportban, most huszonöten vannak. Akkor nyugdíjas korukig
dolgoztak egy-egy csoportban az óvónők, manapság pedig akár évente cserélik
őket, ami nem jó senkinek.
Különbség? Minket még ki lehetett tenni délben a diófa alá
aludni a kertbe. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a mai világban is ugyanolyan
biztonságos, mint amilyen akkor volt. Talán ez a nagy különbség a gyermekkorom
és a mai világ között, hogy már sokkal jobban kell óvni a gyerekeket és fel
kell őket készíteni minden eshetőségre. Fel is gyorsult a világ és manapság
nagyon vigyáznak az emberek a határaikra, kevesebb az összetartó család, mint
gyermekkoromban volt. Akkor annyira természetes volt, hogy sok baráti család
összejár, együtt kirándultak, szilvesztereztek, vagy mi gyerekek együtt
Betlehemeztünk. Fantasztikus volt: minden Karácsonykor a környék és a baráti
családok gyermekeivel felkészültünk, éveken át, egy hagyományőrző betlehemes
játékkal (maga a felkészülés is hatalmas buli volt, sokat nevettünk) és jártunk
házról házra. Nahát, ez például ma szinte elképzelhetetlen - sajnos. Ez nagyon
szomorú, hogy ez ma már nem adatik meg, vagy csak nagyon nagy összefogással.
Bár biztonságosabb és békésebb világ volt akkoriban,
manapság sokkal több lehetőség várja a gyerekeket. Ami fontos, a család értéke,
a szeretet, az mind ugyanaz maradt. Mi olyan környéken kerestünk otthont a családunk
számára, ahol ugyanúgy kimehetnek a gyerekek játszani, focizni vagy biciklizni
az utcára, ugyanúgy lehet együtt szánkózni a szomszéd gyerekekkel. Ezek nagyon
fontosak voltak a gyerekkoromban. A nagy közös biciklizések a környéken, vagy a
szomszédolás a barát gyerekekkel. Ez most, itt, ahol lakunk is, megvalósul és
remélem, hogy a jövőben is így lesz.
.jpg)
.JPG)
.jpg)
.JPG)
