Gyermekei ,,Kötődően
hordozva nevelünk, a hónap babái" címmel a Gyerecsak Egyesület irodájában
(Kossuth tér 8. fsz 4.) alatt megtekinthetőek! (csak a fotóik)
A hónap babái: Csongor és Csanád
Mi a legnagyobb siker, amit családként megéltek?
Talán az, hogy össze tudjuk logisztikázni azt, hogy a nagy elmenjen óvodába, ahová a kicsit is viszem magammal, közben a férjem otthon dolgozik, hála az égnek, így én tudom vezetni a háztartást, és mind emellett van időnk arra is, hogy egymással foglalkozzunk, és hogy a szabadidőnket együtt töltsük. Szoktunk kirándulgatni is, amióta Csanád megvan, Csongorral nem nagyon tudtunk kimozdulni, mert ő elég rossz alvó, nem szeretett autóban lenni, elég sok probléma volt vele emiatt. Csanáddal könnyebb, mi is sokkal rugalmasabban állunk hozzá. Sok időt töltünk el Nagykállóban a testvéremnél, Enit Csongi nagyon szereti, de időzünk a szüleimnél is, illetve Csaba nagymamájánál. Ott van egy nagy kert és Csongor imádja, szeret futkározni, gereblyézni, veteményezni, emiatt sok időt töltünk a dédivel. A kicsivel pedig napközben egy, másfél órát sétálok naponta.
Mi a legnagyobb kihívás, amivel nőként, illetve anyaként szembe kellett nézned?
Maga az anyaság. Az, amivel az anyaság együtt jár. A rengeteg lemondás elsősorban. Az, hogy a saját életednél valaki fontosabb, hogy valakit magad elé helyezel, szóval valaki sokkal fontosabb lesz számodra, mint te vagy. Ez a valaki pedig a gyermeked, akinek napi huszonnégy órában szüksége van rád, és mindent úgy kell tenned, hogy neki a legoptimálisabb legyen.
Tudnál esetleg példát mondani, hogy miről volt nehéz lemondanod?
Előtte én főállásban dolgoztam, ellenőr voltam, három megyébe jártam ki. Éjjel-nappal úton voltam, szóval volt egy folyamatos pörgés az életemben. Ezt elvágta a gyerek születése, ahol bejött a monotonitás, minden nap ugyanazt kell csinálni. Egy teljesen más arcát láttuk meg a világnak azzal, hogy megszületett Csongor. Elkezdődött az a napi rutin, amit rutinnak kell megélni ahhoz, hogy az ember elfogadja, hogy ez szükséges ahhoz, hogy ő cseperedjen. Ez volt az egyik legnagyobb kihívás számomra.
Esetleg tudnál említeni valamit, ami nőként jelentett számodra nehézséget?
Az, hogy a tested változik és átalakul. Mivel anya leszel, átlépsz egy olyan dimenzióba, ami teljesen más, mint az előző volt. Más dolgok lesznek fontosak. Nem az lesz a legfontosabb, hogy hatvan kiló legyél, hogy kocka hasad legyen, hanem az, hogy tudjad táplálni a gyerekedet. Nehezen ment a szoptatás is, azt is meg kellett szokni, meg kellett tanulni. Az, hogy folyamatosan ki kell szolgálnod a gyerek igényeit, ahogy ő szeretné. Ha akarta, akkor az elején még óránként, kétóránként evett. Próbáltam a szoptatást előtérbe helyezni, mert úgy gondolom, hogy az anyatejnél jobb táplálék nincs a gyermek számára. Én tápszert kaptam kiskoromban, és sok allergiám volt. Volt tejallergiám, sokféle élelmiszer allergiám. Emiatt úgy gondoltam, hogy jó lenne, hogyha a gyermekeim anyatejet kapnának, ezzel megelőzve azt, hogy náluk is kialakuljon valamilyen allergia. Eddig úgy tűnik, hogy sikerült. Csongor úgy néz ki, hogy nem allergiás, Csanádnál pedig még nem lehet tudni. Csongor nyolc hónapig volt anyatejes és utána kezdtem el a hozzátáplálást. Most a kicsinél is megkeresett a védőnő, hogy már be kellene vezetni a glutént, én pedig mondtam, hogy nem tartom ezt jó ötletnek, mert szerintem egy három és fél hónapos gyereknek a szervezete nincs felkészülve arra, hogy más táplálékot kapjon, mint az anyatej. Azt is mondta, hogy etessek vele háztartási kekszet, amit tejbe áztatok bele, de én ezt is leszavaztam. Ha allergiára hajlamos, úgyis ki fog nála jönni, de szerintem egy három és fél hónapos gyomor nem képes úgy hasznosítani az anyagokat, ami bekerül a szervezetébe, mint például egy idősebb szervezet. Fél éves kortól szeretném hozzátáplálni, ez a tervünk.
Ha változtathatnál a mai családok sorsán, min változtatnál, hogy a mai gyerekeknek jobb legyen?
Egyetértek Andival (Krajnyák-Jávor Andrea volt az előző interjúalanyunk, a szerk.) abban, hogy a négy órás munkákat bevezethetnék. Szükség van arra, hogy az anyák visszamehessenek dolgozni, hiszen jó, ha az ember hasznosnak érzi magát a munka világában is. Sajnos hiába vannak jogszabályok arra, hogy vissza lehet menni, de úgysem nézi a munkaadód jó szemmel ezt. Én még négy hónapos terhes sem voltam Csanáddal, mikor eljöttem a munkahelyemről, mert összeegyeztethetetlenné tették a munkavégzésemet és azt, hogy kismama vagyok. Papíron le van írva, hogy könnyíteni kellene a kismamák helyzetén, de ez sajnos a valóságban nincs mindig így. Amit szerintem célszerű lenne még, hogy a családtámogatásokat is máshogy kezeljék. Különbséget kellene tenni aközött, hogy valaki dolgozott már és úgy megy el szülni, vagy pedig anélkül vállalt gyermeket, hogy dolgozott volna. A támogatás mértéke is furcsa számomra, hogy két év után már egy gyermek csak 22.000 forintot kap, mert abból igazából semmit nem lehet neki megvenni. Ha pedig visszamegy az anyuka dolgozni, biztosítani kellene számára, hogy napi négy órába dolgozhasson kezdetben. Amiről pedig tudom, hogy már kezdeményezték, és Debrecenbe be is akarták vezetni a férjem cégénél, de végül is nem vezették be. A cégnél csinálni akartak magánóvodát, ami az anyák szempontjából nagyon kedvező lenne, hiszen nagyon sok cégnél dolgozik olyan nő, akinek gyereke van. Ha pedig tud csinálni a cég egy saját óvodát, akkor reggel az anyuka odaviszi az oviba a gyereket, ahol dolgozik, délután pedig onnan veszi fel. Úgy gondolom, hogy jobban is tudna dolgozni egy anya, ha közel lenne a gyermeke. Napközben is akár meg tudja oldani, hogy leugorjon hozzá, és legyen tíz perce a gyermekére, és nem azon kell agyalnia egész nap, hogy A pontból B pontba hogy tud eljutni, illetve hol és hogyan veszi fel a gyereket, plusz agyaljon azon, hogy hol tud leparkolni. Nyíregyházán ez is egy nehéz kérdés, főleg, hogyha a belvárosba dolgozik az ember. Emellett pedig a parkolójegy többe kerül, mint amit egy nap keres.
Édesanyám természetesen, aki felnevelt két gyereket. Édesapám éjjel-nappal dolgozott, így minden édesanyámra hárult. A másik nagy segítőm, példaképem a gyerekkori barátnőm, Hegedűsné Bíró Ildikó. Őt a nap bármelyik szakaszában fel lehet hívni bármilyen kérdéssel. Neki két fia van, a nagyfia három évvel idősebb, mint a nagyfiam, a kisfia pedig pont egy évvel idősebb, mint a nagyfiam. A gyerekek születésétől fogva számíthatok rá, mindenben a segítségemre van a mai napig. Akármi van a gyerekekkel, legyen az orrfolyás, vagy egy kiütés, akkor felhívom, vagy Skype-on megmutatom neki, hogy néz ki és ő orvosi szakvéleményt ad arról, hogy mit kellene csinálnom. Édesanyám pedig természetesen, mint édesanya nevelgetett, és próbált a legjobb tudása szerint úgy nevelni minket, hogy nekünk az mindenben jó legyen.
Szerintem eléggé körbejártam a témát, hogy mindent megkaphassak. Segítségemre volt Fülöpné Kovács Éva, a munkahelyemen. Ő világosított fel, különböző nyomtatványokkal látott el, és segített a férjemnek a kitöltésükben, illetve a megfelelő helyre való eljuttatásában. Szerintem naprakész vagyok a témával kapcsolatban, olvasom a híroldalakat, és próbálok utánanézni, hogy tudjam, elvileg mire lenne joga egy nőnek. Ennek ellenére biztos tudnátok olyat mondani, amiről például nem tudok. Ennek az az oka, hogy nem igazán tájékoztatják az anyákat. Hagyják azt, hogy hátha nem tudod, hátha elfelejted, vagy hátha nincs olyan, aki segít neked ezekben a dolgokban. Ebbe is volt segítségem, mert van babaklubos Magyar Államkincstárban dolgozó anyuka, aki annak idején, mikor Csongorral voltam otthon, sokat segített, sok mindent elmondott arról, hogyan megy ez, és hogyan működik a rendszer.
Hogyan kerültél kapcsolatba a kötődő neveléssel és a hordozással?
Ez érdekes történet, ugyanis én tornázni jártam a Vasutas Művelődési Házba. Ugyanabban a teremben volt a babaklub, mint ahova jártam tornázni. Én Csongorral elég sokat toltam a babakocsit, őt nem hordoztam, mert nem hagyta magát. Csongor az a típusú gyermek, aki semmiféle megkötöttséget nem bír, például a kendőt se bírta elviselni. Egyik alkalommal megnéztem, hogy miről szól a babaklub. Én igazából nem is a hordozás miatt kezdtem el járni, hanem a klub miatt. Maga, hogy hordozás és kötődő nevelés, ez olyan dolog, hogy valakinek bejön, valakinek pedig nem. Én nem azért csinálom, mert ezt látom jónak. Nem mindenben osztom a véleményt, hogy jó a kötődő nevelés. Van, amiben nekem szimpatikus, azt alkalmazom, amiben pedig nem, azt nem. Például úgy tudom, hogy a kötődő nevelés egyik eszköze az, hogy aludjunk a gyerekkel. Ez bizonyos szinten jó, Csongorral muszáj volt együtt aludni, mert nem volt hajlandó egyedül aludni, és a mai napig nem hajlandó erre, pedig már négy éves. Csanával nem alszunk együtt, viszont gyönyörűen, tökéletesen alszik anélkül is, hogy vele aludnék. Egy szobában alszunk, de ő a bölcsőben, én 10 cm-re tőle az ágyban. A reggeli első szoptatás után teszem be magam mellé, ekkor jön át Csongi is, aki Csabával együtt alszik, egy kicsit beszélgetnek, Csongi megvizsgálja nem változott-e valami lefekvés óta.... A klubba ismertem meg egyébként a kötődő nevelést, Rákhel-Szöllősy Ramóna által. Akkor ő volt a klub vezetője, először megmutatta nekem a kendőket, mert kezdetben nem tudtam, hogy miért jó az nekem, hogyha hordozó kendőben van a gyerek, és nem babakocsiban tolom magam előtt. Aztán szépen lassan rájöttünk, hogy miért is jó. Amit mondtam is, hogy két gyerekem van, és az elsőt nem hordoztam, hanem babakocsit használtam, szoptatni viszont szoptattam őt is. Csongor ragaszkodik az együttalváshoz. Lehet, hogy jó dolog, és lehet, hogy lesznek ennek előnyei. Úgy tudom, hogy a kötődő nevelés az első három év fontosságát hangsúlyozza a kisgyermek életében. Három év az, amit a gyereknek az anyával kell tölteni ahhoz, hogy kialakuljon egy olyanfajta kötődés anya és gyerek között, hogy mikor majd jön a „megőrülök” időszaka, akkor is az anyukájához és az apukájához fog visszahúzni, nem pedig a barátok viszik el, hanem józanésszel visszatér a szülőkhöz. Csanánál nincs szükség az együttalvásra, és úgy látom, hogy attól ugyanolyan nyugodt a gyermekem, hogy nem alszok vele. Sosem elveket követek, hanem inkább a bevált gyakorlatot próbálom alkalmazni. Rám sem jellemző, hogy letesszük a gyereket, egyiket se. Nincs az, hogy lepasszolom és elmegyek wellness hétvégére, hanem odamegyek, ahova a gyerek is jöhet velem. Csongorral és Csanával is így vagyok, mert ha nincs ott a gyerek, akkor olyan, mintha te se lennél ott. Annyira hozzánk van nőve mindkét gyermek, hogy el se tudom képzelni, hogy nélkülük megyek valahova.
Mondok egy példát: Csongor fiam nőnapkor ráesett az arcára és kitört a két foga elől. Ahogy elesett, egyből elkezdett bedagadni a szája, az orra, és sietni kellett vele az ügyeletre. Kint voltunk Kállóban a szüleimnél, és ott kellett hagyni Csanát, mert nem volt idő felöltöztetni. Ahogy beültem a kocsiba, és mentem Csongorral a kórházba, éreztem azt, hogy egyre messzebb vagyok a gyerektől, akit eddig még soha, sehol nem hagytam ott, és ez nagyon rossz érzés volt.
Milyen előnyöket tudsz be a kötődő nevelésnek, illetve a hordozásnak? Látod-e azt, hogy a kisebb gyermeked miben másabb a hordozásnak köszönhetően, mint a nagyobb gyermek?
Nagyon nyugodt gyerek. Csongort nem hordoztam, de a kötődő nevelést alkalmaztam vele is. Ő nagyon akaratos, nagyon makacs gyerek, de kordában lehet tartani. Jobban hallgat rám, jobban tudok vele bánni, mint más az ilyen korú gyerekével. Csanáddal, ami előnyt látok a hordozás miatt, az az, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott, jól alszik, jól eszik. Ő csak akkor sír, ha éhes, vagy csak, ha nem hagyom aludni. A másik előnye a hordozásnak, hogy van két szabad kezed, bárhová be tudsz jutni. Sajnos a városban nagyon sok olyan boltot lehet találni, ahol direkt úgy van megcsinálva a bejárat, hogy ne tudjál bemenni babakocsival. Nem tudom, hogy ennek mi az oka, lehet, hogy üzletpolitika, hogy csak 60 centi szélesre kell tenni a sorokat, hogy több termék férhessen be, nem tudom. Tehát nem férsz be babakocsival nagyon sok helyre. Néha, amikor sétálok Nyíregyházán, érzem azt, hogy sokan megnéznek, mert nem annyira elterjedt még a hordozás. Megcsodálják az embert sokszor, hogy ilyen van?
Szerinted pozitívan csodálkoznak, vagy esetleg érzed a negatív hozzáállást?
A velem egyidős korosztály, vagy a tőlem fiatalabb korosztály pozitívan néz rám. Az ötven felettieknél pedig azt érzem, hogy nem értik, hogy ezt miért csináljuk. Sokan úgy vannak vele, hogy jó ez a gyereknek, vagy nem fog a gerince sérülni, esetleg nem fog-e az én gerincem sérülni. Most már nehéz a kicsi, hiszen hét kiló, ideje lenne, hogy hátul hordozzam, viszont úgy érzem, hogy hideg van ahhoz, hogy hátra tegyem. A babakocsit pedig nem nagyon szereti. Ha babakocsival indulok el, mindig hozom magammal a kendőt, mert ha felkel, be kell rakni a kendőbe, mert nem szereti a babakocsit.
Mesélnél egy kicsit a gyerekeidről? Milyen személyiséggel rendelkeznek?
Csongor Bika, a kicsi pedig Nyilas. Csongor makacs, önfejű, konok a szó legszebb értelmében, mint gyerek. Amit akar, azt eléri. Addig hajt, amíg meg nem szerzi, amit akar magának. Úgy gondolom, hogy nagy matekos lesz. Gyerekkorában rengeteget bicikliztünk, ő pedig megtanulta a házszámokat. Most négy éves, és a százas számrendszerben tudja a számokat, a rendszámokat végig olvassa. Az összeadás is megy neki tízig. Azt szokták rá mondani az óvodába, hogy szórakozott professzor, az óvónő is így hívja. Felöltözni nem szeret egyedül, mindig megáll, és fel kell öltöztetni. Amit szeret, azt viszont száz százalékkal csinálja. Nagy vonat mániás. Ha hetente többször megfordulunk a vasútállomáson, nem kell meglepődni, csak a vonatokat nézzük. Hetente, vagy kéthetente el szokták vinni a szüleim vonatozni. Tiszalök, Tokaj, Semjén, mikor merre megy a vonat. Voltak már Debrecenben is, mert ott van villamos is, és villamossal körbeviszik, ő pedig nagyon élvezi ezt. Az a jó, hogy megjegyzi, hogy merre mentek. Mindig, mikor hazajön, elmeséli, hogy hol jártak, milyen vonattal. Őt már gyermekkorában is sokat vonatoztattuk. Sokszor volt olyan, hogy felültem a vonatra, és elmentünk Kállóba, már pici korában is nagyon szerette. Csanáról túlzott személyiségjegyeket nem tudok mondani, mert ő még nagyon pici ahhoz, hogy meghatározzam. Csongor érdeklődő, nyitott személyiség egyébként. Amit szeret, azt nagyon szereti, például imádja a közösséget. Nyolc hónapos korában kerültünk be a babaklubba, és annyira megjegyezte az akkori gyerekeket, hogyha most találkozunk velük, hiába eltelt az a három év, tudja, hogy ki kicsoda. Van olyan, akinek már én sem emlékszem a nevére, de ő még mindig tudja, hogy hívják őket.
Ha össze kellene hasonlítani a saját gyerekkorodat, és a gyermekeid gyermekkorát, milyen hasonlóságokat és különbségeket fedezel fel?
Hasonlóságot nem sok mindent látok. Anyukámnak hamar vissza kellett menni dolgozni. Többet voltam a nagyszülőknél. Nálunk ez nincs így. Csongorral is két és fél éves koráig otthon voltam, ő pedig bölcsődébe került, nem pedig nagyszülőkhöz. Hasonlóságot tulajdonképpen abban vélek felfedezni, hogy szeretetben neveljük őket, ahogy minket is abban neveltek. A különbség az, hogy nekünk sokkal több lehetőségünk van a gyerekeket szórakoztatni, mint a szüleinknek volt. Ami nagyon jó volt abban az időszakban, hogy egy sokan laktunk egy utcában, és az egy utcában lévő anyukák körülbelül egyszerre szültek, így tíz-tizenöt gyerek egyszerre volt kicsi. Volt köztük egy-két nagy, aki vigyázott a kicsikre. Így megvolt az a lehetőségünk, hogy bandázhattunk. Mehettünk az utcára, és közösen játszottunk egy udvaron. Ez most nincs meg, hiszen el vagyunk szeparálva, mindenki él a saját kis házikójában, lakásában, és csak hetente futunk össze. Tulajdonképpen nincs meg az a szabadságunk, ami nekik megvolt, mert egymás gyerekeit egymásra bízták, és meg volt az a közösség, ami most nincs meg. Az óvodai közösség sem olyan sajnos. Azt gondoltam, hogyha óvodába kerülünk, akkor majd kialakul egy olyan közösség, hogy majd összejárunk az óvodai társakkal, de ez sem jellemző. Mindenki elhozza az óvodába a gyerekét, és mindenki elvan a saját gyerekével, délután pedig hazaviszi. Nincsenek közösségi programok szervezve, ha pedig vannak, az nem olyan, hogy a szülők is menjenek, hanem csak gyerekeknek. Hegedűsné Bíró Ildikó, akit említettem, ő utcabeli barátom volt. Körülbelül öt éves korunktól egy utcában nőttünk fel tizennyolc éves korunkig, és tíz lépés választott el minket egymástól. Tudom, hogy voltak ilyen szabályok, hogy először csak az utca végéig lehetett elbiciklizni, utána a másik utca végéig, amit most nehéz lenne az én gyerekemnek megmondani, hogy biciklizzél az utca végéig, mert sajnos lehet el is ütnék. Mikor viszem, hozom a kicsit, nagyot, Csongor akkor is biciklivel jár és végig kell kiabálnom az utat, hogy állj, fékezz, ne menj, gyere a lábam mellett, mert úgy mennek, hogy nem figyelik, hogy gyerek van. Sokan nem gondolnak bele abba, hogy ott egy óvoda van, esetleg egy iskola, vagy gyerekes intézmény. A játszóterek sincsenek bekerítve Nyíregyházán. Engedjem el úgy a gyereket, hogy nincs bekerítve egy játszótér? Nincs értelme, mert úgyis a határokat feszegeti.
Milyen szemléletmódot adsz át a gyermekeidnek?
Nyílt, egyenes, őszinte. Akkor is, ha konfliktusa lesz belőle, mert mi is ilyenek vagyunk. Rám sem jellemző a megalkuvás és a sunyiság. Csongornak is azt mondom, hogyha valaki bánt, oda kell menni, meg kell kérdezni, meg kell vele beszélni, nem pedig odafutni az óvó nénihez, és árulkodni. Próbálni kell egyenesen, face to face megoldani a konfliktusokat.
Gratulálok úgy a gyerekneveléshez mint a világos, tiszta leíráshoz!
VálaszTörlésBüszke vagyok a keresztlányomra! Isten éltesse őt családjával együtt! Gabipapa.