2013. január 30., szerda

Figyelem! Elő a naptárakat! :)

Sziasztok!

Örömmel töröm meg a fagyos tél okozta csendet: itt az ideje, hogy találkozzunk!
A következő időpontokban tervezünk klubtalálkozókat:

2013. február 12-én, kedden 17 órától ”A családok mögött” - Együttműködési esélyek a védőnői hálózattal, más civil szervezetekkel, egyházakkal, önkéntesekkel. Ezzel egyidőben Baba-Farsang lesz, jelmezes bevonulással, arcfestéssel, farsangi fánkkal és sok mókával, alkalomhoz illő játékkal.2013. február 23-án, szombaton 10 órától a Családháló.hu jóvoltából felajánlott Babasarok ünnepélyes átadására kerül sor. Ez alkalommal tartjuk a téli babák születésnapi buliját is.
14 órakor egy belvárosi helyszínen jelentkezik az  Élő Újság A gyermekvállalás miatt a munkaerőpiacon hátrányba került nők segítése: átképzési lehetőségek feltárása, a nők önfoglalkoztatási esélyei, a nők önfoglalkoztatóvá válásának elősegítése.  Megoldásokat, alternatívákat, lehetséges kiutakat kutatunk a halmozottan hátrányos helyzetű családok számára is: szociális szövetkezetek, családi kiskertek, stb. Családbarát munkahelyek bemutatása. Szakértőink segítenek átképzési, továbbképzési esélyek feltárásában. Szakma és karrier tervezés terén pedig, akár családon belül és kívül is, személyes tanácsadással, konzultációval segítenek meghívott vendégeink.

2013. március 9-én, szombaton családi kirándulás a túristvándi vízimalomhoz.

2013. január 29., kedd

Álomkendők esküvőre

Az egyik imádnivaló klubos anyuka, Tündi, menyasszony lett. Rögtön adódik a kérdés: milyen kendőt válasszon a nagy napra?
A hordozás szerelmeseinek szerencséjére rengeteg gyönyörű kendő közül választhatunk manapság. Újabb és újabb márkák, szebbnél-szebb minták és színek garmadája csábítja az édesanyákat.
A különféle, szebbnél-szebb kendők tapasztalt szakértőjéhez fordultam: Salamon Andika tanácsát kértem, s a következő csodás kendőket ajánlotta:

Zara Caelum Silk / She (www.elevill.com)

Lana Vanilia (www.hordozokendo.hu)
Didymos Natural Silk Indio (www.didymos.de)

Didymos Indio Tulali (www.didymos.de)
Didymos Natural Hemp Indio (didymos.de)
Didymos Rosalinde (http://themommydialogues.com)
Didymos Light Blue Silk Lilies

2013. január 8., kedd

Liliputi csatos

A csatos hordozó mintája "Peace and Love", színes, bohém, mégis teljesen vállalható az Apukák számára is.
Liliputi® SSC - Rainbow Collection:

- 20 kilóig használható
- méretre állítható és lecsatolható alvócsuklyával
- párnázott, 2 irányban állítható derékcsat
- tökéletes súlyelosztás
- nagy méretű zseb
- 5 egyedi dizájn.

Kipróbáltuk: amellett, hogy gyönyörű, vagány, sportos, nagyon kényelmes is.
Le a kalappal a Liliputi előtt, csodás hordozót alkotott!
A Liliputi honlapján (katt ide) további hordozókat, puhatalpú cipőket, természetes alapanyagból készült játékot találsz.

A Liliputi SSC a Nyíregyházi Babaklubban megcsodálható, kipróbálható, kölcsönözhető.
Értéke: 19.990 Ft.

Anajou rugalmas kendő

A kendő 70% bambuszviszkózból és 30% természetes pamutból készült.
A bambuszkendő megfelelt az "Öko teszt 100" elvárásainak, tehát pici babák számára is biztonságos. A kendő anyaga könnyű, légáteresztő, antibakteriális és csodálatosan puha, a baba születésétől egy éves korig használható..
A kendő szép zöld (Jade Lime), hosszú, szépen csapott a vége, középjelzése a címkéje, könnyű vele kötni. Tavaszi-nyári pici babáknak tökéletes, harsogó friss tavaszi a színe, és anyagösszetétele miatt kellemes viselet kánikulában is.

A kendő értéke 11000 Ft.

New Native erszény

A New Native erszényről bővebben itt olvashatsz.
Legújabb kölcsönözhető hordozónk egy lila színű New Native erszény.
 Az erszény főként ülni tudó baba csípőn hordozásához használható.
 Az erszény anyaga 100% pamut.
Hollywood-i sztárok előszeretettel használják.
A hordozó értéke: 10 000 Ft.

Fanni babahordozó

A díszített hordozóról a készítő, Emmi által:

"Saját fejlesztésű hordozóeszköz, ami számomra fontos volt a kialakításában, amiért imádtam:
- nem kell kötözni, mégis a hordozókendők elől keresztezett kötését képezi a két bugyor,
- újszülött kortól használható,
- megadja az ortopédiailag helyes csípőtartást,
- akik a kenguru egyszerűségét szeretnék, mégis fontos számukra, hogy babájuk megkapja a megfelelő csípőtartást, számukra remek megoldás ez a hordozó
- a széles vállpántok egyenletesen és jól oszlatják el a baba súlyát, sehol nem vág, mint egy rosszul felkötött kendő."

A Fanni kölcsönözhető és megtekinthető klubunkban. Értéke 8500 Ft.

Close hibrid hordozóeszköz

A Close Parent biopamut rugalmas anyagú hordozóeszköz (hibrid).
Egyszerű karikás megoldás, újszülött kortól.
Kiegészítő biopamut megkötő előre, zsebbel, amely akár szoptatáskor kendőnek is használható.
A hordozó értéke 17 900 Ft.

Hunbaba Mei Tai

Jellemzői:
kiváló minőségű pamut anyag. A test és a kapucni egyik oldala, a váll- és derékpántok nagyon erős twill-ből készültek.
bélelt derék- és vállpántok
4 rétegű (3 réteg vászon + dekoranyag), tökéletes tartást nyújtó test. Nagyobb súlyú gyereket is kényelmesen lehet benne hordozni.
hosszú vállpántok, amikkel tibeti kötést is lehet használni
dekoratív hímzett alvókapucni, amit patentekkel lehet a vállpántokhoz rögzíteni, hogy jól tartsa az alvó baba fejét.
a derékpánt két végén egy-egy kis, patentekkel záródó zseb található.

A hordozó értéke: 15 000 Ft

Gremese Mei Tai

A Gremese Mei Tai-ra jellemző az ergonómikus szabásvonal, a testrész karcsúsított, a baba combjainál – a nagyobb kényelem érdekében – bélés található.

A pántok 100% pamut twill-ből/bolyhos twill-ből/canvas-ból készültek.
 A derékpántok 75 cm hosszúak - kényelmesen megköthetők akár apának is. A hordozó személy csípőcsontját is takarva 1 cm-es sűrű habszivaccsal vannak bélelve, mely mosás után sem tekeredik a pántban.
 A vállpántok egyenként 210 cm hosszúságúak, a vállakat takarva szintén habszivaccsal béleltek, kis akasztó fülecskével, mely alkalmas cumilánc rögzítésére vagy bármi más ráakasztására.
A varrások kiemelkedő biztonsággal készültek, megerősítettek és többszörösek a pántok és a testrész csatlakozásánál.

A mei tai értéke 12.900 Ft.

Lana Tenger hordozókendő

A kendő márkája: Lana.
Anyaga: 100% biopamut keresztsávoly szövésű kendő.
Szín, minta: Tenger, sötétkék és világoskék.
A kendő értéke: 31 000 Ft.

Tenger kétoldalas LANA® hordozókendő: egyik oldala világoskék, a másik oldala sötétkék. Csodaszép árnyalatú, puha, ölelős, mégis erős hordozókendő. A kendő két oldala a kék szín két különböző, lágy, visszafogott árnyalata. Hangulattól függően lehet a világos egyszínű, vagy a sötétebb mintás felével kifelé kötni, így egy csapásra két kendőnk is van. A férfiak gyakran szívesebben viselik a sötétebb, a nők pedig a világosabb árnyalatokat. Ezzel a kendővel ez sem probléma, és mindkettő szépen mutat.
Ez a kendő 70 cm széles és 480 centiméter hosszú.
A Lana kendő környezetbarát és csúcsminőségű. Használatával nem csak a baba és a szülők járnak jól, hanem Földünk is. Ellenőrzött, 100%-osan biotermelésből származó pamutból készül. A gyapot termesztéséhez és aratásához a gazdák nem használnak vegyszert, műtrágyát és lombtalanítószert. A biotermelés feltételeit a nemzetközileg elismert svájci intézet, az IMO ellenőrzi. A pamut feldolgozása az IVN (Internationaler Verband für Natur textil wirtschaft) és a BioRe előírásai szerint történik. Az egyik fajta eljárás során a fonalakat fehérítés nélkül, nehézfém mentes festékkel festik be, majd a kendőket csíkosra szövik. A másik módszer, hogy a kendőt nyersfehér fonalból szövik, majd megfestik és az így kapott alapszínre nyomtatják a mintát. A nyomtatás során felhasznált nyers anyagok mérgektől mentesek és 90%-ban újratermelhetőek. Végül a kendőt egy szanforizáció nevű eljárásnak vetik alá, ami egy mechanikus, vegyszermentes mosás. Ennek köszönhetően a kendő puha tapintású, és a mosás után csak 5%-ot megy össze.
A LANA kendő tulajdonságai:
- Biopamut anyag - sűrűn szövött, erős, biztonságos tartás
- Átlósan rugalmas
- Szélességében megjelölt a közepe, a mintásak hosszában is
- Nyomtatott anyag, elegáns mintákkal
- Nehézfémmentes színek
- Az utókezelése is vegyszermentes
- Kis zseb a kulcsnak, mobilnak (Nice Pocket)
A LANA Susi Milz® hordozókendő a legmagasabb minőségi, ökológiai és formatervezés iránti igényeket is kielégíti. Kiváló bio pamutból állítják elő, ezért viselheti a különleges BioRe címkét. Garancia: 2 év.
A kendő kölcsönözhető, értéke 31.000 Ft.

Babbinka csatos hordozó

"Pici legény, csöpp kis lányka,
nagy szemekkel nézegetsz,
Csak nem vagy már álmos?
Elfáradtál, kicsi vagy még,
s olyan nagy a város.

az erdő is óriás, végtelen a rét,
szerencse, hogy anya-apa
(bátyó, nagyi vagy a papa)
lendít, lóbál, becsatol:
biztonságos kényelemben,
hozzábújva, védelemben,
Babbinkában utazol.

Üdvözöllek 
Babbinka világában!

Hogy kicsoda 
Babbinka?
Babbinka egy nagyon kedves, csupaszív-csupaszín lényecske, aki pályafutásának kezdetén csatos hordozók, elegánsabban szólva soft structured carrier-ek (SSC) hátoldaláról villantja meg szélesbájos mosolyát. Mindegyik hordozó egyedi színvilágú Babbinkának ad otthont, vidd haza azt, amelyik a legjobban tetszik! A hordozók erős, minimum 295g/nm területi sűrűségű, 100% pamut sávolyszövetből készültek (beavatva a mosás és egyéb titkok rejtelmeibe), vastagon párnázott derék- és vállpántjaik a teherhordó alkalmazott kényelmét szolgálják, de az édes teher combjainál is bélést kapott minden egyes darab. A vállpántok a derékpánthoz varrt két „szárnyacskához” kapcsolódnak; ez a megoldás - mely jópár prototípus tervezése és varrása során született meg - nagyon kényelmessé teszi a hordozást, remélem, hogy Ti is örömötöket lelitek majd benne!

Minden hordozó felgöngyölhető kapucnival készül, és minden hordozóhoz praktikus kordtasak jár.

Használati útmutató

Háton hordozás Babbinkában: először is kilazítod a vállpántokat, a derekadra csatolod a hordozót, aztán hátadra penderíted a gyermeked, a derékpánt fölé. Középre igazítod őt - mindeközben előre hajolsz -, majd egyik kezeddel megkeresed a vállpántot és megragadod a hátlap tövéhez közeli részen, ráemeled a gyerkőc hátára, másik kezeddel megfogod a másik vállpántot, és így a vállpántoknál fogva magasra emeled a hátlapot, közben kiegyenesedsz, hogy a gravitáció segítségével a gyermeked belehelyezkedjen a megfelelő helyre. Ezután újra előre dőlsz kissé, hogy a súly a hátadon legyen, ne a hordozón, és így ebben az állapotban szorosra húzod a pántokat hátrafelé-lefelé (abban az irányban, amerről befut a csatba a heveder, vagyis a gyerek popsija felé, így teljesen könnyedén, erőlködés nélkül tudod állítani a szorosságot), majd felegyenesedsz. Ha szükségesnek érzed, akkor bekapcsolod a mellkasodon a keresztpántot, és kész is vagy. Ha túl szoros lett a vállpánt, akkor a hevedercsúszkát kicsit megemelve könnyen lazíthatsz rajta (van a csúszkán egy kis kiálló rész, azon a részen lehet "megemelni" )

Elöl hordozás Babbinkában: bekapcsolod a derékpántot, gyermeked felveszed és magad felé fordítva középre "ülteted", ráemeled a hátlapot, majd belebújsz a vállpántokba. Ezután a vállpánt-hevedert előre-lefele (babapopsi felé) húzva beállítod a vállpánt szorosságát (könnyebb dolgod van, ha másik kezeddel megemeled a babapopót kicsit, így tehermentesítve a hordozót sokkal könnyebb a hevedert húzni, és a hordozót is kíméled). A vállpántokat összekötő keresztpántnak elöl hordozáskor fontos szerepe van abban, hogy ne csússzanak le a vállpántok a válladról, ezért még felvétel előtt jó magasra told fel a vállpántokon a keresztpánt mindkét részét, hogy mikor felveszed a vállpántokat, akkor a vállad fölé/vállad mögé nyúlva elérd őket és össze tudd kapcsolni."

Babbinka hordozó ára 18500Ft.
A klubban megtekinthető, felpróbálható és kölcsönözhető.

Ezúton is hálásan köszönjük Mamintinek!
Te is szeretnél Babbinkát vásárolni? Kattints ide.

Scootababy csípőhordozó

Új hordozóval bővült klubunk készlete: már nálunk is kipróbálható a Scootababy babahordozó. Különlegessége, hogy egyvállas hordozó, így mindenki szeretni fogja, aki a csípőhordozást kedveli.

Hálás köszönet Jázmini Móninak, amiért lehetővé tette, hogy hónapokig teszteljük, majd megvásároljuk ezt a csodás hordozót! A Scootababy csípőhordozó folyamatosan megvásárolható, rendelhető. A Scootababy elérhetőségei:
info@scootababy.hu, 
http://www.scootababy.hu/.

Scootababyben elöl, oldalt és háton lehet hordozni a babát, kimagasló erőssége, hogy oldalt viselve a legkényelmesebb csípőhordozó.
Kitűnő súlyeloszlásából adódóan hosszabb távon is megfelelő, használata villámgyors és egyszerű.
Állítható, bélelt derékpánt, szépen illeszkedő formázott body, komfortos vállpánt jellemzi. A hordozó személy mindkét oldalán tudja vinni benne a gyermeket. 4-6 hónapos kortól lehet használni egészen a hordozós kor végéig. Minőségi alapanyagokból készül az USA-ban.

Mi a Scootababy babahordozó (Scootababy Baby Carrier)? A Scootababy egy olyan babahordozó eszköz, amelyben kényelmesen, természetes testhelyzetben hordozhatod gyermekedet. Sokat gondolkoztunk a részleteken, és keményen dolgoztunk amíg az összes lehetséges változatot kipróbáltuk, míg végül megalkottuk a szerintünk tökéletes hordozót!
A Scootababy biztonságos, ergonómikus, könnyen használható, minőségi formázott, csatos vagy komfort babahordozó. (SSC).
A legkomfortosabb csípőhordozó (Hip Carrier), de egyedülálló, speciális kialakítása miatt szokták a "hibrid" hordozó kategóriába is sorolni.
A Scootababyben biztonságban tudhatod gyermekedet. A Scootababy hordozó tesztelt és megfelel a BS EN 13209-2:2005 Európai és Brit Szabványbiztonsági követelményeinek.
  • Amerikai szállítóktól beszerzett anyagok: Polartec® anyagok, 100% pamut chino sávolyszövet, steppelt mikroszálas bélés, EVA hab
  • Made in USA
Használati útmutató és videók találhatók a Scootababy honlapján.

Scootababy hordozó a Nyíregyházi Babaklubban megtekinthető, kipróbálható, kölcsönözhető.
Értéke: 29.500 Ft.

Magyarinda SSC csatos hordozó

Somogyi mintás hímzéssel díszítette a gondos készítő, kapucni tartja az alvó baba fejét, kényelmes derékpánt és párnázott vállpánt gondoskodik többek között a kényelemről.

BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK:

Használat előtt MINDIG ellenőrizd a babahordozó minden részének épségét.
Mielőtt útra kelsz, MINDIG ellenőrizd, hogy minden csat megfelelően be van-e csatolva. Használd a biztonsági gumikat!
Hordozós közben SOSE kapcsold ki a csatokat!
MINDIG figyelj rá, hogy hordozás közben gyermeked szabadon lélegezzen!
Tartsd szem előtt, hogy hordozás közben tested súlypontja megváltozik. A hordozóban mozgó gyermek könnyebben kibillenthet egyensúlyodból. Óvatosan tapasztald ki ezt a változást.
A Magyarinda hordozó 3,5 kg-tól (újszülött kortól) - 20 kg testsúlyig használható.
3 hónapos kor alatt csak az újszülött szűkítővel használd!

AMÍG NEM SZERZEL RUTINT A HORDOZÓ FELVÉTELÉNEK MOZDULATAIBAN, NAGYON ÓVATOSAN GYAKOROLJ!

Felhasznált anyagok:
- erős, speciális szövésű, 100% pamut vászon a hordozó teherviselő részein
- a test bélése gyapjúfilc
- a pántok bélése formázott, minőségi habszivacs, garantáltan formatartó, nem lapul össze többszöri mosás után sem
- a kapucni külső rétege, és a zseb pereme 100% pamut vászon
- kiváló minőségű cérna
- derékpánt bélése strapabíró és formatartó, különböző keménységű polifoam
- a váll- és a mellheveder 2,5 cm széles, a derékheveder 5 cm széles, nagy teherbírású, polietilén szálakból szőtt hevederpánt
- csatok kiváló minőségű PE csatok
- kiváló minőségű, erős, nikkelmentes réz patentok

Kezelési javaslat:
- helyi folttisztítás
- mosás 30 fokon, kézzel
- vegyileg nem tisztítható
- nem fehéríthető
- langyos vasalóval vasalható
- szárító gépben nem szárítható

Nagyon makacs foltok helyileg tisztítandók! NE VASALD A HEVEDEREKET, CSATOKAT, GUMIKAT!

JELLEMZŐK:

A vállpánt:
Hossza 51-100 cm-ig állítható, ergonomikus kialakítású, 2 cm vastag szivaccsal bélelt. Oldható csatjai körül biztonsági gumipánt található.

A derékpánt:
Hossza 75-140 cm-ig állítható. A deréktámasz része ívelt kialakítású, különböző keménységű alaktartó betétekkel ellátott.
Csatja körül biztonsági gumipánt található.
A derékheveder illesztése lehetővé teszi a különböző kiegészítők derékpántra rögzítését, hogy a hordozás még egyszerűbb legyen.

A test rész:
A baba tarkójánál ívelt kialakítású, hogy a kisebb babák fejét megtámaszthassa.
Legnagyobb magassága 44 cm a vállpántoknál 39 cm.
A test bélése gyapjúfilc, mely nyári hőségben és téli fagyban egyaránt kellemes hőérzetet biztosít a baba számára.
EZ A HORDOZÓ MEGFELEL AZ ORTOPÉDIAILAG HELYES HORDOZÓK KRITÉRIUMAINAK , mert a baba számára biztosítja a terpesztett, felhúzott 'M' lábtartást, és a hát helyes megtámasztását is. (terpesze:35 cm) A baba combjainál lévő testrészt puhán kipárnáztuk. A testrész oldalt karcsúsított vonalvezetésű, hogy babádnak még kényelmesebb, ergonomikusabb hordozást nyújtson.

hímzés:
A minták gépi hímzéssel, és textil hatású műanyag fóliával készülnek kevés példányszámban.

Magyarinda SSC csatos hordozó kipróbálható, kölcsönözhető a Nyíregyházi Babaklubban.
Értéke: 22.900 Ft.

2013. január 6., vasárnap

Isten hozott, Áron!

Szívből gratulálunk Áron érkezéséhez! Jó egészséget és sok örömet kívánunk az immár négytagú családnak!